Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Úrvacsora és evangélium

181 maga körül még egyszer, utoljára össze tanítványait, mint akinek sorsa a halál bizonytalanságába hull s mint aki védtelenül ki van szolgáltatva ellenségei ármányának. A halál sötétségét is átvilágítja annak a bizonyossága, hogy újonnan egyesül majd tanítványaival Isten királyságában. Ez az eszkatológikus valóság, mely ebben az igében megnyilatkozik, világítja meg Jézus útját: benne Isten akarata valósul meg és Jézus sorsában Isten cselekedete teljesedik ki. III. Az utolsó vacsora történetének ezek a vonásai már rávilágítanak az úrvacsora szerzésére is. A szerzési igék kritikai vizsgálata többnyire két, hol nyíltan felismert, ill. megvallott, hol inkább tudattalan előfeltevésből indult ki. Egyfelől arra törekedtek, hogy az utolsó vacsora történetében pszichológiailag valószínűvé tegyék az úrvacsora szerzését és a helyzet lélektani valószínűségéből vezessék le Jézus cselekedetének az értelmét is. Milyen értelemben mondható valószínűnek, hogy Jézus előre látta halálát és milyen értelemben valószínűsíthető, hogy halálának vallásos, üdvtörténeti jelentőséget tulajdonított? — ezek a szempontok döntöttek tulajdonképen az úrvacsorai tudósítások megítélésénél. De nyilvánvaló, hogy ennek a lélektani s vele együtt történeti szempontnak az alkalmazása erőszakot követ el a tudósításokon. Mert az evangéliumok mint egyebütt, itt sem adnak olyan tudósítást, mely a történeti-lélektani szempontok számára hozzáférhető. Az evangélisták Isten királyságának a valóságát, a megjelenését tanúsítják. Az Isten királysága pedig mint eszkatológikus valóság kiesik a történeti-lélektani kategóriák által meghatározott e világi adottságok köréből, hiszen egy új isteni világról tanúskodik. Az, ami az úrvacsora értelmét teszi, ugyancsak ebbe, az Isten királyságának az eszkatológikus világába tartozik. Ezért az úrvacsora tartalmát sem lehet a történetilélektani kategória segítségével valószínűsíteni. A másik szempont, amely e kutatásokban érvényesült, az úrvacsora gondolattartalmát állandóan összefüggésbe hozta Jézus evangéliumával. Az úrvacsora jézusi szerzése annyiban nyert történeti valószínűséget, amennyiben össze egyeztethető Jézus evangéliumának egyébkénti tartalmával. Jézus evangéliumának a tartalmát pedig — különösen az egyes példázatoknak, valamint a Hegyi Beszédnek az alapján — első sorban az istenfiúságban és Isten Atya voltában látták kifejezve. Ezért kézenfekvőnek látszott az a következtetés, hogy az Isten jóságát hirdető evangélium merő ellentétben van azzal a meggyőződéssel, hogy az Isten bűnbocsánatának mintegy „feltétele" Jézus áldozati halála. Még olyan kutatók is, akik Isten királyságának eszkatológikus jellegét világosan felismerték, hajlandók különbséget tenni, sőt ellenmondást megállapítani az istenfiúságnak a „galileai evangéliuma" és a Megváltóról és közbenjáróról szóló