Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Úrvacsora és evangélium

173 tológiai tétellel is szemléltette, hogy Krisztus isteni mindenütt jelenvalósága nem korlátozható csak a lelkére, hanem abban részes teste is. (Ez vezetett az ú. n. ubiquitas ismert tanítására.) Zwingli és társai ezzel szemben azt hangoztatták, hogy Krisztus megdicsőült teste az Atya „jobbján" van, s ezt helyi, lokális értelemben vették. Ezért nem lehet Krisztus test szerint valóságosan jelen az úrvacsorában, hanem csak „szellemileg" azaz a Szentlélek szerint. Mint említettük, az idézett nyilatkozat nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Krisztus az Atya jobbján dicsőségben él és uralkodik, de mi ennek ellenére már e földi életben egyesülhetünk vele, Igéje és sakramentoma által. Ezt csakis a református úrvacsorai tan értelmében lehet venni, ha gondolunk a református és evangélikus úrvacsorai tan közti különbségre. A másik ugyancsak lényeges mozzanat, amely a lutheri és a református úrvacsorai tant egymástól megkülönbözteti, az, hogy a lutheri úrvacsorai tan mindig ragaszkodott a sakramentom objektivitásához olyan értelemben, hogy az úrvacsorában a méltatlanok is Krisztus valóságos testét és vérét veszik — ítéletükre. Viszont a református úrvacsorai tan végletes következetességgel tiltakozik ez ellen a tanítás ellen (ahogyan mondani szokták: a manducatio indignorum ellen). Az idézett nyilatkozat ugyancsak a református tanítás értelmében vallja, hogy Krisztussal egyesülhetünk, „ha a Szentlélek által beléje oltva hit által érdemét és szentségét felöltözzük". Ez a mondat ellentétben van avval, hogy az úrvacsorában a méltatlanok is Krisztus testét és vérét veszik. Fájdalmasnak kell mondani, hogy az evangélikusok által ellenmondás nélkül elfogadott és közölt nyilatkozat ha leplezett formában is, de mégis eléggé érthető módon a református úrvacsorai tant szólaltatja meg. Ez annak a jele, hogy alapjában véve magunk sem nagyon tudjuk, hogy mit tanítunk. Hitvallásszerű tanításunk igen sokszor nyilván csak a formulákat ismeri, de azoknak tartalmát nem, s megbotlik abban a pillanatban, amikor egy kissé szokatlanabb formulázással találkozik. Mindez égetően sürgőssé teszi az úrvacsora kérdésének egyházunkban való tisztázását. Ε rövid előadás azonban ennek az egész kérdéskomplexumnak a megvilágítására távolról sem elegendő. Itt annak csak egy mozzanatát ragadhatjuk ki: néhány rövid vázlatos vonással igyekszünk megrajzolni, hogy mi az újszövetségi értelme az úrvacsorának, hogy ennek a révén próbáljuk megtalálni azután az összekötő szálakat, melyek egyházunk tanításához vezetnek. II. Ismeretes, hogy az úrvacsorának az ú. n. szerzési igéi az Újszövetségben négy helyen maradtak ránk: Máté 26, 26—29; Márk 14, 22—25; Luk. 22, 15—20 és I. Kor. 11, 23—25. Ezek közül kétségtelenül Pál apostoltól származik az időileg leg-