Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Úrvacsora és evangélium

1(39 " a történeti tényálladék megállapítására igyekezett összesüríteni. Pl. a pozitív teológusnak elismert Feine újszövetségi teológiai tankönyvében az úrvacsorára vonatkozó fejtegetéseinek eredményét — jegyzetben! — így foglalja össze: „A felekezeteknek arra a régi vitakérdésére, hogy milyen értelemben azonosulnak kenyér és test, bor és vér, nincs okunk kitérni, mivel a kérdés hamisan van feltéve."

1) Ugyanez az állásfoglalás nyilatkozik meg más formában Loewenich legújabb, igen nagy befolyásra szert tett könyvében is. Loewenich hibáztatja a modern konfesszionalizmust, hogy szemmel láthatólag „meg akarja örökíteni az 1529-i (Marburg) ellentétet". Szerinte az 1529-i vagy-vagy kérdést nem lehet ma már „egyszerűen ismételni" s vissza kell utasítani Harms Kolos ismert tételét 1817-ből: „Ha a marburgi kollokviumon 1529-ben Krisztus teste és vére volt a kenyérben és borban, úgy ott van az 1817-ben is!" „A kérdés ma nem lehet ez: Kinek van igaza, Luthernek vagy Zwinglinek? A kérdés ma csak az lehet.: Igaza van-e Luthernek, igaza van-e Zwinglinek?"

2) Hogy ebben a tipikusnak mondható véleményben nincs-e máris állásfoglalás a felekezetek közti vitában, arra még majd rá kell térnünk. Az úrvacsora évszázados vitakérdését azonban nem lehet avval elintézni, hogy „a kérdés hamisan van feltéve". Egy ilyen megállapítással nem is lehet az úrvacsora értelmének és jelentőségének a vizsgálatában olyan magasságba emelkedni, ahonnét jelentéktelenné válnék vagy eltörpülne az úrvacsora körül folytatott felekezeti kontroverzia és nem lehet egy olyan új álláspontot találni, amely a vitát mintegy egyszeriben elvágná és értelmetlenné tenné. Ez azért nem lehetséges, mivel az úrvacsora kérdése nem kizárólag történeti probléma. Tehát nem is lehet a történeti kutatás síkjában eldönteni. Az úrvacsora t. i. az Egyház életének egyik centrális megnyilatkozása. A keresztyén életnek a valóságai — és ezek közt az úrvacsora — sohasem kizárólag történeti adottságok, hanem számunkra keresztyén létünkben közvetlenül adott, egzisztenciális valóságok. Ezért nem lehet azokat pártatlan szenvtelenséggel (a kívül álló ú. n. „objektivitásá"-val) vizsgálni, hanem még a látszólag tisztára történeti jellegű vizsgálódásnak és állásfoglalásnak is döntés jellege van. Hiszen amikor egyházunkban úrvacsorához járulunk, minden történeti adottságon túl és mégis azon keresztül döntésre kényszerülünk. Az úrvacsorára vonatkozó tudományos kutatás sem maradhatott meg a történeti-kritikai vizsgálódás semlegesen hűvös légkörében, hanem egyfelől maga is az egyházi tanfejlődés szerves részévé lett, másfelől pedig belejutott az eleven egyházi élet ütköző terébe és az egyháznak ismét egyik legfontosabb, legégetőbb kérdésévé lett. Ez abban a pillanatban kitűnt, amikor a háború utáni világ légkörében az egyház tudatára jutott egzisz*) Feine: „Theologie des Neuen Testaments", 3. kiadás, 1919. 157. lap. 2) ν. Loewenich: „Vom Abendmahl Christi", 1938, 19—20. lap.