Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Megigazulás, bűnbocsánat és új élet Pál apostolnál
166 nem nyerte el a tökéletességet, még nem ért célhoz (Fii. 3, 12—14.) 3 7) 7. Új élet és szenvedés. A Krisztusban levő „kisded"-ről, a Lélek vezetése alatt állópneumatikusról és apostolról egyformán áll, hogy a keresztség által Krisztus halálába temettetett el, s hogy élete el van rejtve Krisztussal együtt Istennél (Kol. 3, 2.). A gyülekezetekben az apostol Isten ítéleteinek a nyomait látja: az ítéletek fenyítések, „hogy a világgal együtt kárhozatra ne jussunk" (I. Kor. 11, 32.). Az apostol önmagáról azt mondja: „Jézusért folytonosan halálra adatunk, hogy megnyilatkozzék Jézus élete is halandó testünkben" (II. Kor. 4, 11.). Szenvedéseivel az apostol a saját testében pótolja azt, ami Krisztus szenvedéseiből még hiányzik (Kol. 1, 24.). Az ilyen szenvedés azonban nem az apostolok kiváltsága: a gyülekezet is elnyerheti azt a kegyelmet, hogy ne csak higgyen Krisztusban, hanem szenvedjen is érte, mert a gyülekezet is ugyanabban a harcban áll, melyet az apostolnál látott (Fii. 1, 29—30.). összefoglalóan ezt mondhatjuk: a keresztyéneknek a Lélektől vezetett új élete nemcsak a Szentlélek gyümölcseiről (Gal. 5, 22.) tanúskodik, hanem paradox módon szenvedést is érlel, mely a világ előtt megvetetté tesz (v. ö. I. Kor. 4, 9 kk.). Az új életet nem az ember formálja ki életfolytatásában, az nem is úgy valósul meg, mint emberi akaratunkhoz intézett erkölcsi követelés, hanem ellenkezőleg: az új élet (vagy újjászületés) a Lélek által munkált naponkénti megújhodás, a „belső embernek a megerősödése, helyesebben: isteni erővel telítődése (II. Kor. 4, 16; v. ö. Róm. 12, 2; Kol. 3, 10; Ef. 3, 16.), az Ür képmásának kiformálódása rajtunk (II. Kor. 3, 18.). Ilyen értelemben beszél az apostol növekedésről és haladásról a szeretetben, az ismeretben, a keresztyén életfolytatásban: erre buzdít mindig megújuló intelmekkel (v. ö. I. Tessz. 3, 12; 4, 1. 10; II. Tessz. 1, 3; Fii. Ϊ, 9; Kol. 1, 10; Ef. 4, 17.). De a „megszentelődés" (helyesebben: „megszenteltetés") nem emberi lehetőség és feladat, még csak nem is „keresztyén" feladat, azaz nem olyan feladat, amelyet a keresztyén életforma vagy erkölcsiség által lehetne és kellene megvalósítani. Mi semmiféle erővel vagy erőfeszítéssel, sem semmiféle önneveléssel vagy igyekezettel nem tudjuk keresztülvinni és megvalósítani a megszentelődést. Egyedül Isten Lelke szentel meg bennünket. Ezért kapcsolódik azonnal ahhoz az > 7) V. ö. Althaus, id. h. 64. lap. I. Kor. 15, 9; Ef. 3, 8; I. Tim. 1, 15 szerint az apostol még érzi annak a bűnnek a terhét, amelyet Jézus, iH. » keresztyének üldözésével vett magára. Ezeket a helyeket azonban nem szabad úgy értelmezni, hogy Pál csak a múltban, tehát addig érezte magát bűnösnek, amfg a keresztyéneket üldözte s nem tért meg, viszont, hogy akkor, amikor e nyilatkozatokat írta, vétkét már teljesen elmúlt dolognak tekintette, és már nem érezte miatta magát bűnösnek.
