Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Keresztyénség és magyarság

12 részét (24.7%-át) teszi. Vagy másszóval, amíg 3,962.094 kat. hold 1560 (1000 kat. holdnál nagyobb tulajdonnal rendelkező) nagybirtokos tulajdonában van, addig az 5 holdig terjedő törpebirtokok száma 1,439.750. Kezükön összesen 1,933.345 kat. hold van, az 5—50 holdas kisbirtokok (428.857) területe pedig 5,624.125 kat. hold. Végeredményben tehát a „harmadik nemzedék", amint a forradalmak után ismét uralomra jutott, minden erejével arra törekedett, hogy visszahozza és állandósítsa azokat a társadalmi viszonyokat, melyek a háború előtti évtizedekben kialakultak. Ez a „békebeli Magyarország" s benne a „történelmi osztályok" kényelmes jóléte lett az eszménye mindazoknak, akik valamilyen formában tagjaivá lettek a „vezető réteg"-nek. Hogy ez a szomorú emlékű őszirózsás forradalomnak egészségtelen visszahatása volt, azt ma már világosan látjuk. Ez az önzővé és kicsinyessé lett ellenforradalmi szellemiség keresett magának kifejezésmódot abban a „neobarokk" gondolkodásmódban, melynek Szekfű Gyula olyan utólérhetetlen művészettel festette meg az arcképét. Az új erőre kapott liberalizmus azután fel is számolta a „keresztény kurzust" és hozta helyébe a „konszolidációt", a forradalmak, a gazdasági összeomlás és az infláció után az új fellendülést a mezőgazdaságban és a kapitalizmusnak még erőteljesebb kivirágzását a szűkre összeszorult és nagy igyekezettel iparosodó országban. Hogy ez az új fellendülés azonban jórészt az injekciókkal felhizlalt beteg látszategészségéhez hasonlított és hogy a liberalizmusnak ez az utóvirágzása már távolról sem érte el a gazdasági liberalizmusnak a mult századbeli belső erejét, azt ennél a nemcsak nálunk, hanem az egész világon tapasztalható jelenségnél hamarosan megmutatta az 1929 óta egyre erősebben érezhető gazdasági válság. Az egyre fokozódó feszültség vezetett 1931 nyarán robbanásszerű jelenségekkel a „konszolidáció" bukásához s nyomában különféle kísérletekhez, hol a „diktatúrás törekvések" vádjával illetett új gazdasági és társadalmi berendezkedések leplezett utánzásához, hol a régi helyzet megmerevítésében az „alkotmányvédelem" jelszava alatt. Mi lett közben a „keresztény nemzeti gondolat"-ból? Jelszó. Még hozzá olyan jelszó, amelyet kiki a saját hasznára igyekezett kiaknázni. Az egyházak közti ígéretes együttműködés, a „felekezeti béke" hamarosan politikusok játéklabdájává, vagy legjobb esetben optimisták reménységévé lett, melyre minduntalan rácáfolt a kegyetlen valóság: a történelmi adottságokból származó tehetetlenség. Ezt még csak tetézte a felekezeti harc kiélesedése jelentéktelennek látszó, de a mindennapi együttélést annál mélyebben mérgező súrlódások: zászlószentelések és egyéb közünnepségek alkalmán, valamint a reverzálisharc sokszor ocsmány lélekhalászatának a kegyetlen kiújulása következtében. Fájdalmas a „keresztény gondolat"-nak erről a felekezeti harcba