Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Megigazulás, bűnbocsánat és új élet Pál apostolnál
162 5. Λζ új élet realitása. Pál apostol számára a Krisztusban megújult élet kézzelfogható, eleven realitás. Ha azt mondottuk fentebb, hogy az új élet „eszkatológikus" valóság, úgy ennek nem az az értelme, mintha az új élet tisztára reménység tárgya volna s mintha kizárólag transcendens jellegű lenne, csak a másvilágban valósulna meg. Igaz, hogy „reménységre" váltattunk meg (Róm. 8, 24.). Isten azonban életújító erejét és hatalmát éppen úgy megmutatja már földi életünk folyamán, mint ahogy már „megigazultunk" (I. Kor. 6, 11.), sőt Isten azokat, akiket igazaknak fogadott el, „meg is dicsőítette" (Róm. 8, 30.). Krisztussal, főként pedig az ő feltámadásával fordulat állott be a világ életében (v. ö. Róm. 5, 12—21.): Isten teremtő akarata szerint az örök életnek és üdvösségnek a rendje betört a bűn és halál uralma alatt sóhajtozó jelenlegi világunk rendjébe. Az új rend, az új „világkorszak" (görög kifejezéssel: „aión", v. ö. a kifejezéshez Márk 10, 30; Luk. 18, 30; Ef. 1, 21 stb.) a hit által már most megtapasztalható eleven realitás. Mert Istennek a hívő keresztyén életét újjáformáló szeretete elárad szívünkben a nékünk adott Szentlélek által (Róm. 5, 5.), a hit pedig a szeretet által munkálkodik (Gal. 5, 6.). A Lélek munkájának a gyümölcseit — amint azokat az apostol pl. Gal. 5, 22-ben felsorolja, — már itt, földi viszonylataink közt is tapasztalhatjuk és felismerhetjük. Pál apostol mindig megújuló nyomatékkal állítja gyülekezetei elé a megújult élet erkölcsi követelményeit. Ezt nem szabad úgy érteni, mintha az apostol által tanúsított megigazulás és új élet csak „eszmény", az „ideális helyzet" volna s mintha ennek az eszménynek a fokonként, folyamatosan történő megvalósulására kellene törekednünk erkölcsi törekvésünk, ill. a jónak a megvalósítására igyekvő lankadatlan, de sohsem tökéletes fáradozásunk által. Inkább az a helyzet, hogy a keresztyén ember csak annyiban nincs már „hústestben", vagyis nincs a „hústest" uralma alatt (v. ö. Róm. 8, 9.), amennyiben Krisztus őt magáévá tette, tulajdonába vette. Az új életet Isten formálja ki a hívőkön itt nem térhetünk ki részletesebben. Csak azt kell hangsúlyoznunk, hogy a keresztség és az úrvacsora sem tartoznak a megigazulástól független összefüggésbe, ezek sem egy a megigazulástól független megváltási rendszernek a részei. Ezt igazolja már az a körülmény is, hogy az apostol szerint a keresztség, megszenteltetés és megigazulás összetartozik, a három tényező mintegy ugyanannak a láncnak az egymásba kapcsolódó szemeit alkotja. (V. ö. I. Kor. 6, 11.) Az úrvacsora pedig részesedést ad Krisztus halálában, — akár csak a keresztség (I. Kor. 10, 16, v. ö. Róm. 6, 3 kk.). V. ö. ehhez Wendland HD: „Die Mitte der paulinischen Botschaft", 1935, 45 k. Ipk. Másfelől ugyanezt a kapcsolatot juttatja kifejezésre az a körülmény is, hogy a sakramentomok Pál apostol szerint az új életben való járásra köteleznek el benünket (pl. Róm. 6, 6 kk.; I. Kor. 11, 27 kk.). V. ö. v. Soden: „Sakrament und Ethik bei Paulus" („Marburger Theologische Studien" 1), 1931, kül. 23 k. Ipk.
