Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Megigazulás, bűnbocsánat és új élet Pál apostolnál
155 az Isten és ember egymáshoz való viszonyából. 3) Pál apostol hangsúlyozza, hogy Isten a hitet „cselekedetek nélkül" számítja be igazságul (Róm. 4, 6.). Ezt a Zsolt. 32, 1 k-ből vett idézetet pontosabban úgy értelmezi, hogy az igazságként való beszámítás annyi, mint: Isten „megbocsátja a gonoszságot és nem számítja be a bűnt" (Róm. 4, 7—8.). Megigazulás és bűnbocsánat. Pál apostol tehát a bünbocsánatbari jelöli meg a megigazuláskor kimondott ítélet (tárgyi) tartalmát. Evvel az apostol az ószövetségi kegyesség talaján mozog. Hiszen az „Isten igazságáéról is azt mondja, hogy arról a törvény és a próféták tanúbizonyságot tesznek (Róm. 3, 21.). Ennél a mondatnál egyebek közt arra az irgalmas és kegyelmes Istenre utal, aki késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú, irgalmas marad ezer ízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt (II. Móz. 34, 6—7; v. ö. Mikeás 7, 18.). Az Ószövetség sokszor dicsőíti ékes szavakkal Isten jóságát, mellyel megbocsátja választott népe kegyeseinek a bűnét. Az Istentől nyert bűnbocsánatért mondott hálaadás a késői zsidóságban is sokszoros visszhangra talál. 4) Pál apostol azonban valami merőben újat mond, amikor a fentebb említett módon összekapcsolja a megigazulást a bűnbocsánattal, úgyhogy éppen a megigazulásról szóló igével választódik el élesen gondolkodásmódja a zsidó felfogástól. Az utóbbi egyenesen istenkáromlás számba veszi azt, hogy az istentelen (bűnös ember) igazul meg: v. ö. II. Móz. 23, 7 visszhangját Ezs. 5, 23-ban és Péld. 17, 15-ben. Ezért kénytelen a zsidóság megszűkíteni az Isten bűnbocsátó kegyelmébe vetett reménységet az érdem képzetével 5) és nem tekintheti Isten bűnbocsánatra kész jóságát korlátlannak. 0) Ez más szóval azt jelenti: amikor Pál apostol Isten korlátlan bűnbocsánatában jelöli meg a megigazulás tartalmát, akkor evvel azt fejezi ki, hogy Isten megbocsátása válik az alapjává a bűn által megrontott Istenhez való viszonyunk újjárendezésének. Pál apostol is tudja, hogy az Ószövetség tanúságot tesz Isten bűnbocsátó irgalmasságáról. De ott Isten elnézéséről van szó, arról, hogy hosszútűrésével büntetlenül hagyja azokat a ") V. ö. Heidland: „Die Anrechnung des Glaubens zur Gerechtigkeit", 1936, kül. 119 k. lpk.; v. ö. az ugyancsak Heidlandtól származó tanulmányt a Kittel-féle „Theol. Wörterbuch ζ. NT"-ben, IV, 293 k. lpk. ') V. ö. Abrahams: „Studies in Pharisaism and the Gospels", I. V917, 139. lap. — Moore: „Judaism", I, 1927. 389, k„ 393 k. lpk. — StrackBilkrbeck, id. h. I, 495. lp. 3) Ez jelentkezik pl. abban a feltevésben is, hogy Isten az ősatyák érdemeiért tanúsít irgalmasságot Izráel iránt, v. ö. Moore id. h. I, 538 k. lpk., azután pedig abban a véleményben, hogy Isten kegyelmes ítélete az érdemektől függ, v. ö. Abrahams, id. h. I, 141. lp. «) V. ö. a Schlatter: „Der Evangelist Matthäus", 1929, 559. lapján idézett vélemény Tósz. Jóma 5, 13-ból (közli Strack-Billerbeck is, id, h. I, 796 k. lap).
