Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Isten királysága — az eszkatológikus szemlélet síkjában

1ο2 kezik, mivel Wendland jól látja, hogy micsoda veszedelmekkel jár az időtlen eszkatológikus szemléletmód. Nála az evangélium üzenetének érvényesülése a történeti mozzanatot jobban kidomborítja. „Minden olyan teológia, — hangsúlyozza Wendland — amely az eszkatológia fogalmából az idővégi-futurikus (endzeitlich-zukünftig) mozzanatot kikapcsolja, elszakad a hitnek újszövetségi értelmezésétől . . . Ragaszkodnunk kell az eszkatológia fogalmának kettősségéhez, amely szerint abban egybefoglalódik az örökkévalóság és az idővégiség (Ewigkeit és Endzeitlichkeit) mozzanata." Nyilvánvaló, hogy az eszkatológiának az alapvető problémája, melyet itt az Isten királysága képzetén próbáltunk megvilágítani, a háború utáni teológiai új eszmélésben még távolról sem jutott el a helyes biblikus megoldáshoz. Annál fontosabb, hogy állandóan küzdjünk a helyes megoldásáért. Hiszen az elmondottakból megérthetjük azt is, hogy az ilyen alapvető fogalom helyes tisztázása mennyire döntő jelentőségű egész igehirdetésünk számára. Az eszkatológikus reménység elhanyatlása a világháború előtti teológiai gondolkodásban védtelenné tette a keresztyénséget a különféle világnézetekkel szemben s az igehirdetést is kiszolgáltatta a kultúrprotestantizmusnak. Hogy a prédikálásunkban annyira túltengett a moralizmus és olyan kevés volt az igazi evangélium, az végeredményben igen nagy mértékben avval függött össze, hogy a tudományos teológiai munka helytelen útra tévedt. Ma viszont ellenkezőleg azt tapasztalhatjuk, hogy a tudományos teológiai munkában jelentkező új tájékozódás megtermékenyíti az igehirdetést. Az eszkatológikus reménységnek az erőteljesebb érvényesülése a keresztyén hitben a teológiai gondolkodás számára is döntő jelentőségűvé lett. De mindezt nem részletezhetjük. Meg kell elégednünk annak a megállapításával, hogy az ige értelmezése és az igehirdetés elválaszthatatlanul összefügg, sok nyilt és titkos csatornán közlekedik egymással. Ebben az összefüggésben befejezésül hadd emlékeztessek egy teológusra, akinek a jelentősége az új tájékozódás nyomán világlott ki a teológiában. Kähler Márton volt hallei professzorra gondolok, Ritschl nagy ellenlábasára. Nevét a saját idejében nem emlegetik a teológiai tudomány nagy csillagai közt, de azóta kitűnt, hogy a legnagyobbakkal tartozik egy sorba, mert mélyebben látott, mint sok kortársa, akinek a nevét annak idején széltében emlegették. Kähler a kilencvenes évek elején kifejtette egyik nagy feltűnést keltett dolgozatában a korabeli Jézusélete kutatás módszeres elhibázottságát s rámutatott arra a helyes alapra, amelyen egyedül lehet helyesen megérteni Jézus üzenetét. Nem a történeti módszer segítségével, hanem a hiten keresztül kell Jézust megragadnunk. Meg kell látnunk, hogy maga a megdicsőült Krisztus a szerzője annak a képnek, melyet az írás róla fest. Ennek az alapvető szempontnak az érvé-