Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Isten királysága — az eszkatológikus szemlélet síkjában
150 túl az örökös harcokon és rész szerint való dolgokon az örök diadalban állhatunk. És mégis, amikor Isten cselekszik velünk, nem tekinthetünk el sem elméletileg, sem gyakorlatilag Általa megragadott életünk történeti jellegétől, hanem éppen Isten színe előtt és az ő indítására éljük át mindazt, ami a történelmet jellemzi: az életet mint harcot, mint lehetőségekkel való viaskodást, mint olyan valóságot, amelyben a végső teljes döntés és diadal még sohasem következett be. Mindkettő elválaszthatatlanul összefügg ezzel: közösség Istennel a történelemben, másként kifejezve: örök élet a történelemben. . . . Ebből már érthető, miért vagyunk olyanok, mint akik készek és mégis sóvárogva reménykednek, mint akik megpihennek és mégis sietnek, mint akiknek várakozása már feloldódott és mégis feszülten várakoznak, mint akik diadaltól örvendeznek és mégis ugyanakkor ,sóhajtoznak' is. Sőt több: most értjük meg, miért nem szünteti meg, sőt még csak nem is csökkenti, a jelen öröme a vágyódást a mennyország után, az életöröm a boldog kimúlás utáni vágyat éppen az érett keresztyénségben. Minél nagyobbá lett számunkra Krisztus, annál gazdagabb jelenünk, de annál sóvárgóbban reménykedünk is teljes diadala után." 3 4) Hogy keresztyén életünk ilyen alapvető módon van Krisztusra vonatkoztatva, ezt jelöli meg Althaus az eszkatológia fogalmával, sőt nemcsak keresztyén életünknek ezt a jellegét, hanem általában az időnek az örökkévalósághoz való viszonyát. „Minden idő közvetlen vonatkozásban van az ítélethez, a tökéletes kiteljesedéshez. Ilyen értelemben minden idő ,utolsó' idő. Nemcsak az utolsó, hanem minden ,idő' állandóan megszűnik az örökkévalóságban. Nemcsak az utolsó, de minden hullám az örökkévalóság partján törik meg. Minden időszaknak megvan a maga felelőssége az ítélet előtt, mindegyiknek megvan a maga gyümölcshozó eredménye közvetlenül a tökéletesség számára. Mindegyik kiált megszüntetés és beteljesedés után, hogy utána már ne legyen jövendő. Mindegyik fölött ott van Róm. 13, 12 pirkadása: Az éjszaka előrehaladott, a nappal elközelgett." 3 5) Althaus koncepciójának az átütő ereje abban van, hogy mindezzel olyasmit szólaltat meg, ami kétségtelenül és elválaszthatatlanul hozzátartozik keresztyén hitünkhöz és ami a megelőző teológiai munkában és igehirdetésben egyaránt elsikkadt. Ennek ellenére sem hallgatható el, hogy az axiológiai és teleológiai eszkatológia megkülönböztetésében eredetileg olyan megfontolások voltak a döntők, melyek nem az evangéliumból származnak. Ellenkezőleg, ezeket filozófiai alapfogalmak határozzák meg. Nevezetesen az axiológiai eszkatológia alapfogalmának a megállapításán erősen érezhető az újkantiánus időfogalom és a misztikával érintkező képzetek hatása. Ez jelentkezik Althausnál Id. h. 60. k. lap. 3») Id. h. 3. kiad. 174. lap.
