Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Isten királysága — az eszkatológikus szemlélet síkjában
148 annak az érzékeltetésére, hogy Barth „Római levele" milyen elementáris erővel szólaltatta meg az evangéliumi üzenet történetfölötti jellegét. Ebben van az a ma már beláthatatlan jelentősége, mellyel a teljes szekularizálódás útján járó teológiát, de meg a kultúrprotestantizmusba süllyedt egyházat is hatalmas erővel visszahívta tulajdonképeni életforrásához. De másfelől a közölt néhány vonás rendkívül alkalmas annak a szemléltetésére is, hogy Barth nemcsak a bibliai eszkatológiának, hanem vele együtt az egész evangéliumnak is a valóságostól eltérő értelmezést ad. Holmström, egy fiatal svéd teológus nem régiben megjelent munkájában 2 9) végig kíséri az eszkatológia változásait az elmúlt fél évszázadban. Ennek során rendkívül szellemes és találó kritikában megállapítja, hogy a bibliai kinyilatkoztatásnak e történetietlen értelmezése mögött végeredményben az időtlen örökkévalóság gondolata, egy filozófiai fogalom, az „abszolutum " áll, a történeti idő fogalma pedig a metafizikailag értelmezett végesség. Sem az időnek ez a képzete, sem pedig az örökkévalóságnak ez a képzete nem ér le az evangélium mélységéig s ezért halad Barth gondolatmenete egészen hamis síkon. 3 0) Már itt meg kell jegyezni, hogy Barth utóbb dogmatikájának első, majd még inkább második kiadásában igyekezett az eszkatológiának ezt az időtlen, metafizikailag meghatározott fogalmát meghaladni s ennek révén a kinyilatkoztatás történeti jellegét jobban megérteni, — a nélkül, hogy az teljesen sikerült volna neki. Az eszkatológia új értelmezése mély benyomást tett a szorosan vett újszövetségi teológusoknál is: Bultmann könyve Jézusról (1926-ban) és Dibelius „Geschichtliche und übergeschichtliche Religion im Christentum" (1925) c. műve a tanúi ennek. Ezekre azonban itt nem térhetünk ki. Az eszkatológia új értelmezését nem is annyira Barth, mint inkább Althaus vitte diadalra „Die letzten Dinge" először 1922ben s azóta négy kiadásban megjelent műve által. Althaus az újabb kiadásokban — a könyve által előidézett vita hatása alatt, — több tekintetben módosította, illetve továbbfejlesztette álláspontját. A következőkben ezért álláspontjának a változásaira is tekintettel kell lennünk. Althaus az eszkatológiának két alapformáját különbözteti meg: az „axiológiai" és a „teleológiai" eszkatológiát. „Az axiológiai élmény azt jelenti, hogy a földi élet változatos alakulásának a során megtapasztaljuk az érték időtlen érvényét. A teleológiai élmény pedig azt jelenti, hogy feladatunkként ismerjük fel megvalósítani ama értéket a végcél felé való törekvés által." 3 1 „Az első esetben most a mienk az örök élet; az Istennek ") „Das eschatologische Denken unsrer Zeit", 1936. M) Id. h. 242. lap. ») Holmström id. h. 281. lap.
