Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

136 Tehát a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibenne-' tek" (II. Kor. 4, 10—-12.). Ezekben a szavakban az apostol világosan körülírja a keresztyén helyzetet. Kereszt és halál az egyik oldalon, de feltámadás és élet a másik oldalon. S ez nem úgy, hogy a kettőt időileg el lehetne különíteni olyasféleképen: amíg itt a földön vagyunk, addig kereszt és halál, azután pedig feltámadás és élet. Nem, az apostol s vele együtt mi is benne élünk abban az eszkatológikus valóságban, amikor az egyik, a kereszt és a halál még egyszer összeszedi minden erejét s állandóan kísérti azokat, akik „a Krisztusban vannak", de ereje mégis megerőtlenedett, — éppen Krisztus feltámadása által. A Szentlélek kereszt, kísértések és halál közepette is végzi munkáját. Isten ereje pedig erőtelenség által végeztetik el. így „élünk" nemcsak egyik napról a másikra, nemcsak a halál karmaiból kimentett röpke napokkal, de nem is csak elvileg vagy eszmeileg, hanem élünk Krisztussal és Krisztus által. Az apostol önmagáról azt mondja, hogy a benne munkálkodó halál, Istennek rajta kiteljesedő ítélete életté lesz gyülekezetei számára. Valaminek ebből a mások számára odaáldozott életből minden igazi keresztyén életen, minden hűséges lelkipásztori szolgálaton meg kell látszania. Akkor lesz csak ez az élet valóságos, Isten kedve szerint való élet. Akkor áll az, amit az apostol nyomán olyan szívesen szoktunk elmondogatni: „Élek immár, de nem én, hanem a Krisztus él bennem. Amit pedig még most hústestben élek, azt az Isten fiába vetett hitben élem: Ő szeretett engem s életét adta érettem." (Gal. 2, 20.) Ez a kereszt teológiája, mely a feltámadás fényében ragyog. Sőt több ennél. Ez Krisztus feltámadásának a valósága, mely mindig újból kiteljesedik a benne hívőkön. A hitetlenség számára ez a feltámadás mindig botránkozás, gúny és korszerűtlen gondolkodási forma. így volt az Celsustól fogva, aki már a második században gúnyolódik „a meghibbant asszonyon, akiről azt mondják, hogy látta Jézust, és a többiek fölött, akik mind ezek közé a varázsló-bűvészek („goész") közé tartoznak és valami álomnak az alapján vagy pedig saját akaratuknak tetsző téves véleményük szerint képzelődtek", — egészen a legújabb kutatókig, legyen az akár olyan magában véve tiszteletre méltó jelenség is, mint Hirsch. Krisztus azonban mindenféle gúny és ellenmondás ellenére is az Ür, aki feltámadott a halottak közül, él és uralkodik mindörökké. Nekünk ezt az Urat és a teljes, csorbítatlan evangéliumot kell hirdetnünk. (Előadás a hegyaljai egyházmegyei lelkészértekezlet 1941. március 26-án tartott ülésén.)