Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

135 Pál apostol ezt fejezi ki avval az ismert és sokat idézett mondással: „Ha Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, akkor még bűneitekben vagytok" (I. Kor. 15, 17.). Nincs Atya Isten és frázis a kegyelem emlegetése, értelmetlen minden Istenbe vetett bizodalmunk és minden irgalmasságára irányuló reménységünk, nincs bűnbocsánat és teljes végzetszerűséggel uralkodik felettünk a halál, ha Krisztus fel nem támadott, — mindez benne van az apostolnak e mondásában. Kétségtelen, hogy a feltámadásnak ez a centrális jelentősége nemcsak a gyülekezeteink számára veszett el, hanem lelkészeink, a gyakorlati igehirdetés és a teológiai gondolkodás számára is. Hirsch könyve ennek a helyzetnek mélységesen megdöbbentő, de egyúttal tanulságos megnyilatkozása. Ezért jogos az a követelés, hogy a teológia legyen ismét a „feltámadás teológiája". Amennyire joggal hangoztatjuk Pál apostol nyomán Lutherrel együtt, hogy az igazi teológia a „kereszt teológiája", olyan döntő fontosságú, hogy a kereszt teológiája mindig a feltámadás teológiája legyen, vagyis hogy Krisztus keresztje éppen úgy, mint mindazok a teológiai szempontok és megfontolások, melyeket annak alapján érvényesítünk, a feltámadás fényében ragyogjanak. Hogy mit jelent közelebbi kidolgozásban a „feltámadás teológiája", azt itt nem részletezhetjük. De utalhatunk Künnethnek a rendkívül tanulságos könyvére („Theologie der Auferstehung"): ez a könyv az egész teológiai gondolkodás számára érvényesíti a Krisztus feltámadásából adódó helyzetet. Csak egy szempontot szeretnék megemlíteni befejezésül. Luther a theologia crucis-t mindenféle emberi teológiával szemben, a theologia gloriae-vel szemben fejtette ki. A theologia crucis a legbenső tartalma szerint azt jelenti, hogy az üdv teljesen és minden hozzájárulásunk nélkül Isten jóságából és irgalmasságából származik. Krisztus a keresztfán elszenvedett halálával szerezte meg azt s nincs semmi emberi cselekedet, magatartás vagy bármiféle néven nevezendő képesség, amely ahhoz hozzájárulhatna s így az embert dicsőséggel vonhatná be. Minden dicsőség Istené, aki mérhetetlen irgalmából váltságot szerzett számunkra. Nekünk nincs más dolgunk, mint hogy megalázkodjunk Isten jósága alatt és hogy higgyünk. Ez a hit azonban, melyet Isten követel, nem a mi emberi magatartásunk, nem az, amivel mi hozzájárulunk Isten váltságszerző művéhez, hanem — az apostol szavával élve — az Isten ajándéka, a Szentlélek gyümölcse (Róm. 12, 3; Gal. 6, 22.). Ezért ez a hit osztályosa Krisztus sorsának: a keresztség által eltemettetünk az ő halálába, hogy vele együtt megújult életben járjunk (Róm. 6, 1—9.). Pál apostol ezt alkalmilag így fejezi ki: „Mindenkor Jézus megöletését hordozzuk a testünkben, hogy Jézus élete is megnyilatkozzék testünkben. Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézus miatt, hogy Jézus élete is megnyilatkozzék a mi halandó hústestünkben.