Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

134 De ez magában véve még kevés annak a megláttatásához. hogy mi Jézus feltámadásának a jelentősége. Jézus feltámadása után mindaz, ami Jézus földi életében volt, amit a gyülekezet róla csak tud, cselekedetei, csodái, tanítása és halála mind a feltámadás világításába kerül és innen nyeri el tulajdonképeni értelmét. Jézus többé földi életében sem a nagyhírű tanító, aki éleselméjű feleleteivel mindig kisiklott ellenfeleinek a kezei közül és maga is számos fogas, szinte megfejthetetlen kérdést adott fel nekik. Nem is csak próféta vagy csodatevő, hanem „az Ür". Új színt nyer az a különben egyszerű udvariasságról tanúskodó megszólítás: „uram" (pl. Máté 8, 2 stb.) s az evangélista is egészen önkénytelenül beszél a földön járó Jézusról úgy, mint „az Ür"-ról (kül. Lukács pl. 7, 13; 11, 39 stb.). Ez annyira megy, hogy azt lehet mondani: az evangéliumban Jézusnak a legegyszerűbb szaván és cselekedetén, minden járásán-kelésén meglátszik, hogy benne arról van szó, akit Isten a feltámadásban megdicsőített, „úrrá és Krisztussá tett", ahogy Péter mondja a pünkösdi beszédben (Csel. 2, 36.). A húsvét fénye ömlik el a Jézusra való visszaemlékezésen, ez érteti meg a tanítványokkal, amit Jézus cselekedett vagy mondott (v. ö. Luk. 24, 27.). Különösen a negyedik evangélista emeli ki, mennyire nem értették meg Jézust tanítványai sem s hogyan világosodott meg előttük igéje és cselekvése feltámadása után (Ján. 2, 22; 12, 16.). Mivel az egész gyülekezet s vele együtt az evangélisták Jézust teljesen a húsvét fényében látják, azért nincs lehetőség arra sem, hogy az evangéliumokból a történeti kritika segítségével kihámozzunk valamiféle emberi Jézus-képet, amelyről azután valószínűsíteni lehetne, hogy az a „történeti" Jézus s hogy azt festette át lassanként a gyülekezet glorifikáló tendenciája. Ilyen „történeti" Jézus-kép nincs, nem is alakult ki, de nem is alakulhatott ki, mert a „történeti" Jézus nem érdekelte a gyülekezetet (v. ö. II. Kor. 5, 16.). A gyülekezet szeme előtt megalakulásától fogva a feltámadott és megdicsőült Krisztus állott. Az emberi hagyomány Jézusra vonatkozólag ki sem alakult vagy elsüllyedt, ha azonnal fel nem szívta magába a megdicsőült Krisztus ragyogása. A húsvéti történet és a húsvéti hit ilyen értelemben alapvető a gyülekezet számára. Ezért a húsvéti hit és a vele kapcsolatos feltámadáshit az egész keresztyén hitnek egyik centrális tartalmát fejezi ki. A kereszt igéje, melyet Pál apostol olyan nagy nyomatékkal helyez a középpontba (I. Kor. 1, 18—25.) egyúttal mindig a feltámadásról szóló ige is. Krisztus halála és feltámadása elválaszthatatlanul összetartozik mint hitünk és üdvösségünk megalapozása (v. ö. Róm. 4, 25.). Amikor a feltámadáshit körül a korintusi gyülekezethen kétségek támadtak, az apostol a legnagyobb nyomatékkal fejtette ki azt, hogy mit is jelent ez a tanítás a keresztyén hit számára. A bűn és halál fölött a diadalmat Isten a mi Urunk a Jézus Krisztus által adta s ez pontosabban azt jelenti, hogy az „Ür" azaz a feltámadott és megdicsőült. Jézus Krisztus által (I. Kor. 15, 57.).