Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

133 alapján bizonyságot tesz. Húsvét óta „a mi hazánk" a mennyben van (Fii. 3, 20.), polgárai vagyunk annak az isteni világnak, melynek ura Krisztus. Amidőn Hirsch az örökkévalóság-hitet teszi meg a húsvéti átélés eredeti tartalmává s azután ennek alapján írja le a „megtisztított" húsvéti hitet, akkor az újszövetségi hitnek olyan átformálásával van dolgunk, mely ezt a hitet nemcsak az eredeti gondolkodási formáitól szabadítja meg, hanem annak a tartalmát is teljesen átformálja. Nevezetesen átformálja modern liberális irányban s annak leglényegesebb tartalmává azt a teljesen elmosódott örökkévalóság-hitet, az Isten atya-voltáról szóló nagyon is bizonytalan felfogást, azt a „szellem"-et és szabadságot teszi meg, melyet a liberális-idealisztikus gondolkodásból nagyon is jól ismerünk. Hirsch nem a megtisztult újszövetségi húsvéti hitnek nyit újból teret, hanem kezei közt a húsvéti hit ereje és dinamikája teljesen semmivé foszlik szét. Ennyiben Hirsch könyve rendkívül tanulságos példája annak, hogy Jézus feltámadásának a kritikai eltávolítása az Újszövetség bizonyságtételéből a keresztyén hit minden lényeges tartalmának a feladását, elszíntelenítését és megsemmisítését eredményezi. IV. A Hirsch által felmutatott eredmény, ismét égetővé teszi a kérdést, hogy mi is hát az Újszövetség húsvéti üzenetének a jelentősége és lényeges tartalma a keresztyén hit szempontjából. Erre az előzők folyamán részben már utaltunk. Azonban szükség van arra, hogy ezt a kérdést még valamivel jobban is megvilágítsuk. A Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtétel az egyetlen és elmellőzhetetlen fundámentoma minden Krisztus-hitnek és ve/e együtt minden Istenbe vetett hitnek is. Az Újszövetség arról tesz bizonyságot, hogy Jézus halála következtében szétszóródtak hívei. Legfeljebb zárt ajtók mögött bújtak meg, mint félénk emberek, akiktől Jézus ellenségeinek nincs mit tartani. Hívő és Krisztusról bizonyságot tevő gyülekezetté ezek az emberek csak akkor lettek, amikor a feltámadott és megdicsőült Krisztus kiárasztotta rájuk Lelkét. Lehet arról vitatkozni, hogy a pünkösdi történet mennyire hű és „hiteles", de nem lehet vitatkozni arról, hogy az őskeresztyén közmeggyőződés szerint Jézust csak a Lélek által vallhatjuk Úrnak (I. Kor. 12, 3.). Ez pedig csak más szavakkal fejezi ki ugyanazt, amit a Szentlélek kitöltése által bekövetkezett változásnak mondunk. A gyülekezet, az Egyház tehát a megdicsőült Krisztus által ajándékozott Léleknek a műve. Jézus feltámadása így lesz — történeti értelemben is — az Egyház alapjává. Jézus feltámadása nélkül nem jött volna létre és nem jöhetett volna létre Egyház.