Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

138 dásáról szóló farizeusi tanítás" győzött (55. lap). Csak Luther reformációjában támadt fel teljes erővel „a személyes hit Jézus Krisztusban" s ezért a reformáció talaján lehetséges ismét a visszatérés az eredeti, salakjától megtisztított húsvéti hithez (62. k. lp.). Ilyen értelemben igyekszik érvényesíteni Hirsch a „megújított" húsvéti hitet. Ez mindenek előtt a „védtelen szubjektivitás hitét" jelenti, vagyis azt, hogy az igazi hit mindenféle tekintély vagy támaszték nélkül hisz, ragaszkodik Istenhez. Ez a hit nem támaszkodhatik semmiféle csodára, Jézus feltámadására sem: éppen ezen a ponton kell hitünknek az elmúlt századokban kialakult alakjához képest „átformálódnia". Amint a húsvéti történet kritikája mutatja, ennek az átformálódásnak végbe kell mennie a legdöntőbb pontokon is mint amilyen a feltámadáshit vagy Jézusnak az igéje. Mi már nem gondolkodhatunk úgy, mint ahogy Jézus gondolkodott. Hiszen a hitünknek is egybe kell hangzania a saját korunk világképével és gondolkodásával. Mivel pedig Isten igazi csodái az Istennel való találkozás titokzatos mélységeiben játszódnak le, azért „Jézusban, mint az Úrban való hit, mint általában az Istenben való hit, a csodatevő Isten megtapasztalása és pedig a szív elrejtett mélységeiben". (90. lap.) Ez a hit felszabadítja az embert „az egyházilag formált kegyesség mindenféle mértéke és tekintélye alól" (91. lap), hogy így nyissa meg az embert „Jézus útja" számára. Ekkor megvilágosodik számunkra Jézusnak, „az egyszerű és védtelen prédikátornak az igéjében és történetében... Isten igazsága mtnt jelenlevő hatalom teljes szívet meggyőző fenségével", S „ha akkor már semmi egyébre sincs szükségünk, akkor megnyíltunk az evangéliumba vetett hit számára" (85. lap). 2. Hirsch ezt az általa megtisztított vagy helyesebben átformált ,,húsvéti hit"-et nagy belső melegséggel adja elő és igehirdetésében is igyekszik érvényesíteni. Azonban ennek ellenére könnyű észrevenni, hogy Hirsch konstrukciója miiven gyenge alapokon nyugszik. Történetileg is teljesen tarthatatlan az, ahogyan Hirsch az állítólagos eredeti húsvéti hitet megkonstruálja. Teljesen hamis nevezetesen az, amit mint „örökkévalóság-hit"-et állít szembe az „ótestámentomi-zsidó vallás" „csodabirodalom'-várásával. Az Újszövetség hitét az eszkatológikus reménység teljesen át meg átjárja. Ez a reménység szerves összefüggésben van nemcsak az Ószövetséggel, hanem a korabeli zsidóság eszkatológikusapokaliptikus reménységével is. Kétségtelen, hogy a keresztyén hit a korabeli zsidó reménységet átformálta. Azonban nem formálta át arra a színtelen „örökkévalóság-hit"-re, melyről Hirsch beszél, hanem átformálta az eljövendő, feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztusban való hitté. Maga az a hivő, aki „Krisztusban van", benne él — éppen hite által — abban az eszkatológikus valóságban, melyről hite Krisztus feltámadása