Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A Biblia az Egyház könyve
111 üdvösségszerző cselekedet képzete a mellett, hogy a kinyilatkoztatás célja az emberi nem „üdvös tájékoztatása". Mert míg egykor Isten sok- és különféle módot alkalmazott mindannak a kinyilatkoztatásában, ami az ember üdvösségére vonatkozik, addig most „hiányoznak az újabb kinyilatkoztatások" és „Isten meghatározott könyvekben foglalta össze, amit a kinyilatkoztatott dolgokról az üdvösséghez tudnunk szükséges". 1 3) A Biblia mint könyv lesz e szerint az ó-protestáns gondolkodás szerint a kinyilatkoztatás summájává. Amíg a katolikus egyházban az eleven hagyományt megtestesítő hierarchia, ill. pápaság az isteni kinyilatkoztatásnak az állandóan kész eszközévé lehet, addig a régi lutheránus dogmatikusok a Szentírást teszik meg a kinyilatkoztatássá. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Biblia az egyházi tan igazoló iratává, sőt egyenesen az egyházi tanok gyűjteményévé válik. Pedig azt az egyházban már nagyon régen felismerték, hogy a Szentírást legkülönfélébb eretnekségek és szekták is felhasználják a maguk igazolására. Pl. Lerinumi Vince már 434-ben hangoztatja híres „Commonitorium" c. iratában, hogy a tévtanítóknál „alig található olyan oldal, amelyet ne kendőznének és színeznének az Ó- és Újszövetségből vett idézetekkel". Tudják az eretnekek, hogy „bűzük nem tetszenék senkinek sem, ha mezítelenül és leplezetlenül terjesztenék, azért illatosítják azt a mennyei nyelv illatával, hogy senki se vesse meg az isteni igéket, aki az emberi tévedéseket rövideden visszautasítaná". 1 4) A Szentírásnak ez a helytelen használata onnét származik, hogy azt nem a bibliai értelemben vett kinyilatkoztatás közvetítőjének tekintjük, hanem tágabb vagy szűkebb értelemben természetfölötti vallási igazságok közlésének. Egyházunk gyakorlati bibliahasználatát ez a vélemény még sokkal inkább átjárja, mint a hivatalos tanítását: ideje, hogy visszatérjünk a bibliai kinyilatkoztatás helyes felismeréséhez. 3. A másik hamis szempont akkor terjedt el, amikor a Szentírásnak az ó-protestáns szemlélete összedőlt s kialakult a „modern" protestantizmus. Ez a kinyilatkoztatásban nem isteni igazságoknak a Szentlélek ihletése útján létrejött közlését keresi, hanem az emberi intuíció közvetlen isten-ismerését. A kinyilatkoztatás helyévé e szerint a gondolkodás szerint a „vallásos átélés" vagy „a vallásos érzet" lesz, mivel a kinyilatkoztatás „Isten megnyilatkozása az emberi lelki életben". 1 5) A keresztyénségben „a kinyilatkoztatás nem vallásos vagy etikai tanítás suum patefecit ad salutarem ejusdem informationem". Schmid: Dogmatik, 7. kiad. 1893, 8. Ip. u) Baier nyilatkozata, közli Schmid, id. h. 8. k. lp. ") V. ö. Eiert: „Der christliche Glaube", 1940, 233 k. Ip. „Eine göttliche Kundgebung im menschlichen Seelenleben" — mondja Troettsch, a „Religion in Geschichte und Gegenwart", 1. kiad., IV, 921. lapján.
