Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

27 25 egyszerűen eltekintene a valóságtól, mintegy félretenné a bűn miatti haragját és a bűnre mondott kárhoztató ítéletét. Ez valójában azt jelentené, hogy Isten nem volna Isten! Isten azonban nem úgy menti ki a halál torkából a bűnös embert, „mintha

11 eltekintene bűnös voltától, hanem „a Jézus Krisztusban lett váltság által". A magyar „váltság"-nak megfelelő görög szó pontosan annyit jelent, mint a rabszolga „kiváltása", „kiszabadítása", „felszabadítása". Általános jelentése szerint azt a cselekményt jelöli meg, amikor valamely rabszolgát bizonyos, a törvény által előírt feltételek mellett, legtöbbször váltságdíj lefizetése ellenében szabadnak nyilvánították. Az ember is mintegy rabszolgaságban van, t. i. a bűnnek a rabságában, a bűn uralkodik felette, úgyhogy nem tudjuk azt tenni, amit akarunk és nem tudjuk annak akaratát cselekedni, akinek engedelmeskedni szeretnénk, hanem kénytelenek vagyunk bűnt cselekedni (v. ö. Róm. 7, 14 kk.). Ebből a szolgaságból szabadít fel bennünket a Jézus Krisztusban létrejött váltság. Isten megmentő cselekedete, mellyel ingyen kegyelemből igaznak fogadja el a bűnöst, éppen azt jelenti, hogy azt a bűnös embert fogadja el igaznak, kit Jézus Krisztus által kiszabadított a bűn hatalmából. Ezért Krisztus a mí Istentől rendelt „váltságunk" (I. Kor. 1, 30.). A váltság Jézus Krisztus halála által jött létre. Mivel pedig a rabszolgafelszabadítás az ókorban leginkább oly módon történt, hogy a rabszolgáért valaki váltságdíjat fizetett, azért önkénytelenül is azt kérdezik sokszor, hogy mi az a váltságdíj, amelyet Jézus érettünk lefizetett. Pál apostol azonban a „váltság" szóval kapcsolatban sehol sem utal váltságdíjra. Nem is helyes a „váltság" szónak ezt a képszerű jelentését kiszínezni, részletezni, már csak azért sem, mivel akkor olyan képzetekhez jutunk (kinek fizetett Jézus váltságot? Istennek? az ördögnek?), amelyek távol esnek az ÜSz. gondolatvilágától. A jelen összefüggésben sem szól az apostol ilyesmiről. Csak arra a kérdésre ad feleletet, hogy mimódon jött létre a váltság. Isten Jézust „rendelte", vagy pontosabban „odaállította" a világba, „előállítottat', előhívta elrejtettségéből a világ nyilvánosságába, „hogy véghezvigye az engesztelést", pontos fordítás szerint: odaállította „engesztelőül" vagy „az engesztelés eszközéül" (v. ö. I. Ján. 2, 2.). A Pál apostol által használt szó általában olyasvalamit jelöl meg, amit fel lehet használni a haragvó istenség kiengesztelésére. így pl. lehet „kiengesztelő halál"-ról (IV. Makk. 17, 22) vagy „engesztelő áldozaf'-ról beszélni. Az OSz. görög fordításában (LXX) evvel a szóval jelölik meg a szövetségládára helyezett aranylapot (II. Móz. 25, 17—22), amelyet a nagy engesztelő napon a főpap meghintett az engesztelő áldozat vérével és amely az írás rendelése szerint az Isten haragját kiengesztelő szerként vagy eszközként szolgált. Ilyen „engesztelő szer"-nek mondja az apostol Jézust, mivel általa engesztelte ki Isten a világot önmagával (II. Kor. 5, 17). Amit az ószövetségi istentiszteleti szolgálatban az Istentől rendelt engesztelő szer, a szövetség ládájára borított arany fedőlap, Isten jelenlétének titokzatos jele csak tökéletlenül eszközölt, azt Isten most Krisztus által, az ő vérével, azaz áldozati halálával tökéletesen és végérvényesen megcselekedte. Krisztus mint az ember bűnét elfedező, eltörlő isteni engesztelés eszköze „a kegyelem királyi széke" (Zsid. 4, 16: ennek a helynek a segítségül vételével fordította Luther az itt tárgyalt és csak bajosan lefordítható kifejezést a „Gnadenstuhl" szóval). Istennek a Krisztusban véghez vitt engesztelése hatályossá „hit által" lesz: hitet munkál, hitet követel és a Krisztusban hívőnek nyújtja bűnbocsánat által az új életet. így nyilvánítja ki Isten az ő igazságát. Mert a Krisztusban véghez vitt engeszteléssel Istennek az a célja, hogy „megmutassa igazságát". Nem azt, hogy „igazságos" Isten, vagyis, hogy minden bűnre ítélettel sujt le és minden