Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)
28 26 27 28 vétket büntetéssel torol meg s mivel az emberen, aki a bűnt elkövette és vétkes tartozásba keveredett Isten előtt, a büntetést behajtani, az ítéletet végrehajtani nem akarta, azért helyette Krisztuson torolta meg a bűnt. A későbbi egyházi tan sokszor értelmezte Krisztus halálát, Istennek általa végrehajtott engesztelését ilyen — erősen jogászos gondolkodásra valló — szempontok szerint. Az ÜSz-ben, nevezetesen Pál apostolnál azonban ezt a gondolkodásmódot hiába keressük. A Krisztusban szerzett engesztelés és váltság isteni titok, melyet nem szabad emberi elgondolások rendszerébe beleszorítani. Krisztus érettünk halt meg, a mi javunkra, — s ennyiben helyettünk is! — mert szeretett minket (Gal. 2, 20.). Isten ezzel megmutatta, odatárta a világ elé „igazságát", ítéletben kegyelemmel új életet teremtő atyai jóvoltát. Eladdig Isten mintegy „türtőztette" magát, visszafogta haragját és elnézte a bűnt, úgyhogy arra ráborult a feledés fátyla és elhaladt fölötte az időnek mindent a múltba süllyesztő irgalmas rohanása. Addig is nyújtott Isten bűnbocsánatot: milyen sokat tud az ÓSz. Isten bűnbocsátó kegyelméről (pl. II. Móz. 34, 7; IV. Móz. 14, 18; Zsolt. 103, 3; Mik. 7, 18.)! Azonban Krisztusban tárja fel Isten atyai szívének jóságát „a mostani időben", benne teszi hatékonnyá igazságát, hatékonnyá úgy, hogy a Krisztus halálában az ember bűne felett végrehajtott ítélet által valóban bűnbocsánatot nyújt mindenkinek, aki hisz Jézusban. Isten akkor fogadja el a bűnöst igaznak, amikor bűnbocsánatot nyújt. Nem mintha az Isten egyszerűen eltekintene az ember bűnös-voltától s arról nem venne tudomást, vagy úgy tenne, mintha az ember nem volna bűnös. Hanem akkor, amikor a Krisztusban hívő s a keresztségben a Krisztussal meghalt, ítélet alá vont embert bűnbocsánatban részesíti, akkor Isten ezt a bűnös embert megújítja, újjáteremti és újjá formálja. így Isten mindenkor „igaz" s éppen azért mert igaz, hozza fel üdvösségének napját a bűnös ember számára, aki hisz Jézus Krisztusban. Az apostol mindebből levonva a következtetést, a zsidó olvasóhoz fordul kérdésével: „Hol marad a dicsekvés?" A zsidó gondolkodás az ÓSz-ből jól tudja ugyan, hogy az ember önmagával nem dicsekedhetik s hogy Isten színe előtt el kell némulnia minden dicsekvésnek (Bírák 7, 2; I. Sám. 2, 2—3.). Ezért Izráel egyedül az Istennel dicsekszik, azzal, hogy Istene az igaz Isten, s hogy népe meghajlik ez előtt az Isten előtt (V. Móz. 10, 21; Jer. 10, 23—24.). Ez az Istennel való dicsekvés vezeti a zsidóságot arra, hogy dicsekedjék Isten törvényével és annak megtartásával, dicsekedjék az Isten félelmével: „Az Isten félelme dicsőséget nyújt és ez a dicsekedés alapja, ez az örvendezés és az újjongás koronája" (Sirák 1, 11; v. ö. 9, 16; 10, 22.). Éppen erről a dicsekvésről mondja az apostol, hogy az lehetetlenné vált. Lehetetlenné vált a dicsekvés az istenfélelemmel és a törvény megtartásával, a büszkélkedés az Istennek tetsző élettel. Lehetetlenné tette nem a törvény alapján álló „cselekedet", az erkölcsiség magabízása (hiszen éppen ez vezette az embert dicsekvésre), hanem a „hit törvénye", vagyis az az életrend és magatartás, amelyet a hit formál ki az emberben. Mindennek megokolására, végső tisztázására állapítja meg az apostol: „megigazulunk", azaz Isten igaznak fogad el bennünket „hit által, a törvény cselekedetei nélkül". A megelőzők után ez a megállapítás világos. „Hit által" azt jelenti: a hit által nyilik meg az ember arra, hogy elfogadja Istennek a Jézus Krisztusban nyújtott kegyelmét. A hit — nem mint emberi magatartás vagy mint az értelemnek a cselekedete, hanem mint a „Lélek gyümölcse" (Gal. 5, 22.) — mintegy az a szer, mellyel Istennek bennünket megragadó és megmentő kezébe bele tudunk kapaszkodni. Egyedül a hit eszközli ezt. Az apostol annak hangsúlyozásával, hogy „a törvény cselekedetei nélkül" fogad el bennünket Isten igazaknak, hangsúlyozottan kizárja azt, hogy valamiféle emberi magatartás (pl. istentiszteleti szolgálat vagy erkölcsiség) vagy bennünk rejlő adottság (pl. vallásosság) segítene el az