Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

20 26 27 28 29 17,18 19,20 2123 24 25 De ha megszeged a törvényt, körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett. Ha tehát a körülmetéletlen ember megtartja a törvény rendelkezéseit, vájjon nem számít-e majd körülmetéletlen volta neki körülmetéltségnek? Sőt akkor majd ítéletet mond fölötted a természettől fogva körülmetéletlen ember, aki teljesíti a törvényt, mivel az írás és a körülmetéltség ellenére is megszegted a törvényt! Mert nem az a zsidó, aki a szem számára az, s a körülmetélés nem az, amit a testen szemmel láthatólag visznek véghez. Nem, zsidó az, aki érzülete szerint az. A körülmetélést pedig a szíven kell végrehajtani a Lélek által, nem pedig a törvény betűje szerint. Az ilyen zsidó nyer dicséretet nem emberektől, hanem magától Istentől! 24. vs„ v. ö. Ezs. 52, 5 (LXX) Míg a 14—16 vs-ek kimondottan a pogányok felé fordultak, addig most a zsidókhoz intézi Pál szavait. Nagyon jól ismeri — bizonyára a saját múltjából is, — azt a zsidó gondolkodásmódot, amely telve van dicsekvéssel, fenhéjázással és különbnek tartja magát a többi népeknél csak azért, mivel „zsidó", a választott nép tagja. Az apostol fel is sorolja, amire a zsidóság oly büszke: a törvényt, az Istent, hogy ismeri Isten akaratát s hogy a törvény alapján különbséget tud tenni jó és rossz, helyes és helytelen közt s hogy erkölcsi belátásánál fogva ki tudja választani az erkölcsi célkitűzés számára leghelyesebb eszközt. De ezen túlmenőleg meg van győződve a pogányok közötti nagy hivatásáról is, arról, hogy küldetés útján őt tette Isten más népek vezetőjévé. Ezért missziónál a zsidóság (v. ö. Mát. 23, 15.): tanít és nevel, hiszen a törvény a kész, „kiformált" • Isten-ismeretet és az igazságot (veritas) adja ehhez a kezébe. Mindezekkel a szépen hangzó dolgokkal szembeállítja Pál apostol a valóságos helyzetet, mindazt a sok bűnt és gyalázatosságot, amit éppen a zsidóság követ el. Szavai nem úgy értendők, mintha minden zsidó elkövetné a felsorolt dolgokat. Azonban az egyesnek a vétkei az egész népre árnyékot vetnek és az egész zsidóságot megbélyegzik. Lopás, házasságtörés és paráznaság, templomrablás — mindez rányomja az egész zsidóságra a bűn bélyegét és feltárja azt a szakadékot, mely a törvénnyel való dicsekvése és valóságos élete közt van. A törvény hirdetése és a vele való dicsekvés egyenesen istenkáromlássá lesz, ha az életfolytatás azt meghazudtolja. Az írás szava teljesedik be, amikor a pogányok gúnyosan és hitetlenül fordulnak el Istentől, mivel a választott nép másként él, mint ahogyan hirdeti az Istent: „Ti miattatok káromolják Isten nevét a pogányok!" (Ezs. 52, 5 LXX). Az elmondottak kemény vádat emelnek a zsidóság ellen. Más szavakkal, de a lényeges tartalomban hasonlóan ítéli meg és ítéli el az apostol a zsidóságot, mint egykor Jézus tette. Jézus is különösen a farizeusok ellen mondott nagy vitabeszédében (v. ö. kül. Mát. 23), azt a vádat emeli a farizeusi zsidóság ellen, hogy „mondják, de nem cselekszik" a törvényt. A következő versekben az apostol ezt az ítéletet új szemponttal egészíti ki. Ez is szorosan hozzátartozik az előbbihez. A zsidóság Istenhez való viszonyát döntő módon határozza meg a körülmetélés „sakramentoma". A körülmetélés nemcsak a zsidósághoz való tartozásnak a jele, hanem ennél sokkal több: elsősorban a választottságnak a bélyege, isteni jel, amely mutatja, hogy ki tartozik az Istennek Ábrahámmal kötött szövetségébe. A körülmetélés érdeméért fogja Isten a messiási időben Izráelt megváltani, — mondják, — és a gyehennából kimenteni. Az apostol is hangsúlyozza, hogy