Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)
18 6 7 8 9 10 12 13 14 1E lf mondja, Isten kinek-kinek cselekedetei szerint fizet meg. A bibliai gondolkodás számára alapvető felismerés az, hogy Isten igazságosan ítél, vagyis, hogy a jócselekedetben való kitartó buzgalom, mely Istent akarja megdicsőíteni s ily módon törekszik tisztességre, a mulandó világot felváltó romolhatatlanságra, elnyeri az örök életet. Viszont a másik oldalon vannak azok, akiknek életét a mindig saját énjük körül forgó önzés tölti el. Az ilyenek élete éppen önzésük miatt gyökerében romlik meg, válik hazuggá, mert önzésükben nem vetik magukat alá az igazságnak (veritas), hanem a gonoszság lesz úrrá fölöttük. Hiszen ha az igazságnak alávetnék magukat, legott meg kellene tagadniok önzésüket, saját énüket és érdekeiket. Az ilyeneknek Isten haraggal és kárhoztatással fizet meg. Mindez egyformán áll zsidóra és pogányra, sőt, ha gonoszság büntetéséről van szó, a zsidónak nagyobb a felelőssége, hiszen Mózes törvénye neki világosan mutatta, mi az Isten akarata. Viszont az apostol hangsúlyozza, hogy a zsidó akkor is első helyre kerül, ha a jócselekedet jutalmazásáról van szó. Isten egyik esetben sem „személyválogató 1 1, azaz nem ítél olyan előfeltételek alapján, amelyek magában véve is kedvezőbb helyzetbe hoznának valakit. Nem lesz előnnyé Isten előtt a „választott nép" választott volta sem. Isten igazságos, nem ítél pártosan, részrehajlással. A következő versekben az apostol még részletezi és alkalmazza az elmondottakat a zsidókra és pogányokra. Az utóbbiak „törvény nélkül"*) vétkeztek. Nem ismerik Isten akaratát a törvényből, de amit cselekszenek, az a törvény nélkül is gonoszság. A gonosz cselekedet önmagában gonosz, a törvény csak megmutatja, nyilvánvalóvá teszi annak a gonosz voltát. De mivel a pogányoknál Isten az ő cselekedeteiket önmagukban nézi, azért törvény nélkül, a törvény mértékének alkalmazása nélkül sújtja őket a gonoszságot kárhoztató ítélettel. Viszont a zsidóknak birtokában van a törvény, Isten akaratának a mutató táblája. Azért akik zsidó létükre vétkeznek, azok fölött Isten a törvény minden gonoszságot átvilágító lámpájának az útmutatása szerint mondja ki az ítéletet. Mert nem elég a törvényt hallgatni, ismerni és tudni, hanem cselekedni kell. Isten csak a törvény cselekvőit „fogadja el igazaknak", „igazltja meg" : (ahogy a görög szöveg pontos fordítás szerint mondja). A pogányok közt is lehetnek olyanok, akik cselekszik azt, amit a törvény követel, és pedig cselekszik ezt „természettől fogva", mintegy magától értetődően (Pál itt egy olyan kifejezést használ, amely élénken emlékeztet a korabeli népszerű bölcselkedésre, különösen a stoikus filozófiára). Az ilyen pogányok törvényüket önmagukban > bírják, mintegy a szivükbe van az írva. Lelkiismeretük tesz nekik bizonyságot arról, hogy mi a jó és helyes, valamint a gondolataik, melyekkel egymást vádolják és védelmükbe veszik. Van a pogányságban is „erkölcsi köztudat", melyről nem szabad megfeledkezni. Ez is hozzátartozik a természetes ember arcképéhez i és kiegészíti azt, amit az apostol 1, 18—32 során mondott. Bármilyen néphez vagy csoporthoz tartozzék is azonban valaki, az a lényeges, hogy Isten végezetül is mindenkit ítélet alá von s ebben az ítéletben előkerülnek még a legtitkosabb gondolatok is. Jézus Krisztus által tartja az ítéletet Isten, Krisztus az Ür és_ ítélő bíró (v. ö. II. Kor. 5, 10.). „Az én evangéliumom szerint" ítél Isten, mondja az apostol: nem mintha az ő evangéliuma valami más volna, mint az evangélium, hanem ez az apostol által hirdetett evangélium nem enged kibúvót vagy mentséget semmiféle bűn és gonoszság számára sem. Pál apostol e versekben nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Isten kinek-kinek megfizet „cselekedetei szerint". Itt fel lehet vetni a kérdést: vájjon nincs ez ellentétben avval, hogy az apostol éppen e levélben olyan nyomatékosan hirdeti *) A törvényről 1. részletesen a Függelékben.
