Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

17 11 12 13 14 15 16 2,1 2 3 4 5 tisztesség és békesség mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak első­sorban, de a görögnek is éppen úgy! Mert Istennél nincs személy­válogatás! Akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül kárhoznak el. Vi­szont akik a törvény birtokában vétkeznek, azokat Isten majd a törvény alapján ítéli meg. Mert Isten előtt nem a törvény hallgatói igazak, hanem a törvény cselekvőit fogadja majd el igazaknak. Vala­hányszor ugyanis a pogányok, akiknek nincs birtokában a törvény, természettől fogva cselekszik, amit a törvény követel, akkor ők tör­vényük önmaguknak, bár nincs birtokukban a törvény. Az ilyenek bizonyítják, hogy a törvény követelte cselekedet bele van írva szí­vükbe. Tanúskodik erről a lelkiismeretük is, meg a gondolataik, me­lyekkel egymást kölcsönösen vádolják, vagy esetleg védik. De azon a napon Isten megítéli majd az emberek titkos gondolatait az én evangéliumom szerint Jézus Krisztus által. 6. vs. v. ö. Zsolt. 62, 13. Vájjon nem ítél-e az apostol igazságtalanul, amikor olyan sötét színekkel rajzolja meg az ember képét? Hiszen vannak másformájú emberek is, olyanok, akik elítélik az erkölcstelen cselekedeteket! Az ókorban főként a zsidók szokták meg, hogy saját erkölcsi tökéletességük tudatában elítéljék a bűn fertőjébe süllyedt pogányokat. Az apostol tekintete egyre inkább fordul a zsidók felé a nélkül, hogy a következő mondatokkal szavait kimondottan hozzájuk intézné. Pál apos­tol erről a mások erkölcstelenségét elítélő emberről is azt mondja, hogy „nincs mentsége". Mert míg másokat elítél, maga is hasonló bűnbe esik. Azzal, hogy másokat elítél, maga fölött mondja ki az ítéletet, hiszen maga is ugyanazt cse­lekszi, mint a többiek, t. i. folyvást vétkezik Isten ellen. Ezért éri őt is „igazság szerint" Isten ítélete, azaz Isten ítélete rajta igaznak és jogosnak bizonyul. Mások cselekedetének az elítélése könnyen származhatik abból az előfeltevésből, hogy ily módon elkerülhetjük az Isten ítéletét. Azonban nem elég tudni, hogy mi jó és helyes, nem elég a rosszat másoknál elítélni, hanem cselekedni kell, ami jó. Ha Isten ítélete késik s nem követi azonnal gonosz cselekedeteinket, ebből még nem következik, hogy az ítéletet elkerülhetjük. Isten jósága, e/nézése és hosszú­tűrése nyilatkozik meg abban, ha nem sujt le a bűnösre azonnal. Az apostol gondolatmenete élénken emlékeztet a görögül beszélő zsidóság előtt jól isme­retes „Salamon Bölcsesége" c. apokrifus irat néhány mondatára: „Istenünk, te jó vagy és igaz, hosszútűrő, és irgalommal kormányzod a mindenséget. Ha vétkezünk is, a tieid vagyunk, mert ismerjük hatalmadat. De nem fogunk vét­kezni, mert tudjuk, hogy a tieid közé számítanak bennünket. Téged megismerni a tökéletes igazság (iustitia) és a te hatalmadat ismerni a halhatatlanság gyö­kere" (Sal. Bölcs. 15, 1—3.). Erre a kiválasztottságára hagyatkozó, magával elégedett és öntelt gondolkodásra céloz az apostol, mikor arra figyelmeztet, hogy Isten irántunk való jóságával magunkbaszállásra, „megtérésre" akar indí­tani, tehát arra, hogy Isten nélkül folytatott életünkkel felhagyjunk és hozzá térjünk. Aki Isten jóságából nem hallja ki a megtérésre hívó szavát, „konok". A konok nem akar megtérni, konoksága megátalkodottsággá lesz s nem is tud már megtérni. Ez a megátalkodott, „meg nem tért szívű" ember gyűjti magára, — miként a nagyfeszültségű árammal telt vezeték a villámcsapást, — az Isten haragját az ítélet napjára, mikor Isten kinyilatkoztatja haragját. A harag napja Isten igazságos ítéletét hozza napvilágra. Mert amint Zsolt. 62, 13 2

Next

/
Thumbnails
Contents