Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)
16 26—27 28—31 2,1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 A természetellenes nemi élet, a fajtalanság nem betegség, melyért az egyén nem volna felelős, hanem még ha betegség is, olyan ítélet, melynek oka az istentelenségben van. Ezért veszi el méltó büntetését az illetőnek a „saját testén", azaz testi egészségének a szétrombolásával. Az ókori pogányságon Isten ostora vág végig, amikor szörnyű ragályként harapódzik el benne és terjed feltartózhatatlanul mindenféle erkölcstelenség és fajtalanság. Az ítélet azonban nem szorítkozik a nemi erkölcstelenség és fajtalanság szörnyű eltévelyedéseinek az elterjedésére, hanem abban is megnyilatkozik, hogy Isten kiszolgáltatja az embert megbízhatatlan, nemtelen érzületének. Az ember nem tartotta szükségesnek, hogy féltve őrizze istenismeretét: hiú gondolkodással, gúnyolódással, szemfényvesztő és megtévesztő okoskodással szétrombolja a természetes istenismeretet, helyet ad a kétkedésnek és hitetlenségnek. Isten avval bünteti ezt az embert, amivel vétkezett: kiszolgáltatja a zabolátlan és felelőtlen gondolkodásának, megromlott és tájékozódását elvesztett, ingatag érzületének. Ez az ember azt cselekszi, ami helytelen. Elhatalmasodik rajta a felelőtlenség és nem is tud már felelősen cselekedni; éppen ez az Isten büntetése és ítélete. így telik meg az élet mindavval, amit az apostol felsorol: minden elképzelhető gonoszsággal, kezdve a legtermészetesebb emberi kapcsolatok és viszonyok tagadásán és felbomlásán, mint amilyen a szülők iránti engedetlenség, folytatva a látszólag kicsiny hibákon (kevélység, oktalanság) egészen a minden együttélést lehetetlenné tevő „antiszociális magatartás" bűneiig (mint pl. álnokság, szívtelenség, könyörtelenség stb.). A bajt még tetézi, hogy az ember ugyan látja a bajt és a bűnt, melyben maga és mások is leiedzenek s mégsem tud megszabadulni tőle: nyiltan vagy titkon helyesel azoknak, akik önzésüknek gátlás nélkül engednek és a teljes erkölcsi züllésnek s összeomlásnak nyitnak utat. Az Isten ismeretének a megtagadását szükségképen nyomon követi az erkölcstelenség és a teljes erkölcsi züllés minden erkölcsi magatartás végső összeomlásáig. Ez éppen az Isten ítélete. 2, 1—16: Isten ítélete a tőle elfordult ember fölött. Azért nincs mentséged, ember, bárki légy is, aki [másokat] megítélsz. Míg a másikat megítéled, magadat ítéled el. Mert bár [mást] ítélsz, te is ugyanazt cselekszed. Tudjuk pedig, hogy Isten ítélete igazság szerint sújtja azokat, akik ilyeneket cselekesznek. Vagy azt számítgatod, te ember, aki elítélted azokat, kik ilyesmit cselekesznek, s magad is megteszed ugyanazt, hogy majd te megmenekülsz az Isten ítéletéből? Vagy megveted jóságának, magatürtőztetésének és hosszútűrésének a gazdagságát s nem veszed észre: Isten azért jó hozzád, hogy megtérésre indítson?! Pedig konok és meg nem tért szíveddel haragot halmozol magadra azon a napon, mikor Isten kinyilatkoztatja haragját és igazságos ítéletét és „megfizet kinek-kinek a cselekedetei szerint". Azoknak, akik állhatatosan cselekszik a jót, dicsőségre, tisztességre és romolhatatlanságra törekszenek, megfizet örök élettel. ; Azoknak pedig, akik önzők, nem engednek az igazságnak, de engednek a gonoszságnak, harag és kárhoztatás [lesz az osztályrészük], i Nyomorúság és rettegés minden ember lelkére, aki a gonoszt cselekiszi, zsidóra elsősorban, de a görögre is éppen úgy! De dicsőség,
