Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)
15 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 —25 bizonysága annak, hogy „söféíség borult oktalan szívére". A Biblia gondolkodása szerint a „szív" az egész belső, „lelki" (érzelmi, akarati és értelmi) életnek a központja és összfoglalata. Az embernek az egész szellemi léte „sötétségbe borult", elvesztette világító forrását, mely azt úgy eláraszthatná világossággal, mint ahogy a bolygók a naptól nyerik fényüket és ragyogásukat. „Balgává" lett az ember, minden önteltsége és bölcsesége ellenére, mert elvesztette életének a központi tájékozódását. Vallásosságát ugyan nem veszítette el. Azonban vallása nem menti meg istentelenségében és nem vezeti Istenhez. Mivel nem engedelmeskedik annak az Istennek, aki nyilvánvalóan megbizonyítja magát köztünk, mivel megtagadja Isten dicsőségét és nem ad neki hálát, azért szükségképen bálványimádássá lesz a vallás. Teremtmények alakja, formája után kiábrázolt képeket ültet Isten trónusára: akkor is, ha nem a primitív pogányság fetiseiben hisz, hanem ha maga alkotta szellemi istenképek előtt hódol, „világnézetek", „filozofikus vallások", vagy akár a „tudomány" formájában. 1, 24—32: Isten Ítélete a tőle elfordult világ fölött. Ezért kiszolgáltatta őket Isten bűnös vágyaiknak, hogy tisztátalanságukkal meggyalázzák önmagukban saját testüket: mivel felcserélték az igaz Istent a hazugsággal és a teremtményt tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Amen. Mindezért Isten kiszolgáltatta őket szégyenletes szenvedélyeknek. Asszonyaik felcserélték a természetes nemi életet a természetellenessel. Hasonlóan a férfiak is elhagyták a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gyúltak bűnös kívánságra és férfiak férfiakkal fajtalankodtak. El is vették a méltó büntetést tévelygésükért saját testükön. S mivel nem tartották szükségesnek, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, azért kiszolgáltatta őket Isten a nemtelen érzületüknek, hogy azt cselekedjék, ami helytelen. Tele is vannak minden gonoszsággal, rosszasággal, kapzsisággal, rosszindulattal, rakvák irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, csalással és álnoksággal. Alattomos besúgók; rágalmaznak, gyűlölik Istent, dölyfösek, kevélyek, kérkednek; a gonoszságban találékonyak, szüleiknek engedetlenek, oktalanok, állhatatlanok, szívtelenek, könyörtelenek. Ismerik ugyan Istennek azt a rendelkezését, hogy akik ilyen dolgokat cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak maguk cselekszik azokat, hanem helyeselnek is azoknak, akik ilyeneket cselekesznek. Hármas tagozódásban rajzolja az apostol Isten ítéletét, mely az Istentől elszakadt, engedetlenné és istentelenné vált világra szakad. Szavainál az apostol a pogányokra gondol, akik az igaz Isten szolgálatát és tiszteletét elhagyták, felcserélték a hazugság szolgálatával és tiszteletével. Minden bálványimádás a hazugságot állítja az igaz Isten helyébe, akit minden tisztelet és hálaadás illet. Az Isten ítélete az, hogy kiszolgáltatja az embert, átadja a fellázadt és zabolátlan, fékevesztett indulatoknak, szenvedélyeknek és erkölcstelenségnek. Isten büntetése a paráznaság (24. vs.), a természetellenes bűnök (26. k. vs.) és végül a tökéletes erkölcsi züllés és összeomlás (28—31. vs.-ek).