Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)
A Római levél magyarázata - Köszöntés és bevezetés (1, 1—17)
7 reményben, hogy hittérítői munkájában Nyugat felé haladva eljuthat Rómába is és az ottani gyülekezetet mintegy támaszpontul használhatja Hispania (a mai Spanyolország) felé irányuló missziói tervei számára. Pál apostol neve ugyan a római gyülekezet sok tagja előtt ismeretes volt (v. ö. 16, 3 kk. sok üdvözletét). Azonban a sok támadás, melyben munkája részesült, kényszeríti őt arra, hogy levelében részletesen kifejtse az evangélium üzenetének az adott helyzetben fontos mozzanatait s már itt a cimiratban körvonalazza, hogy ki ő s mit hoz. Jézus Krisztus szolgájának, pontosabban „rabszolgáié"-nak mondja magát. Az első görögül beszélő gyülekezetekben a „rabszolga" szónak nem volt finom, vagy megtisztelő csengése. A görögök számára alapvetően fontos volt a szabadság és a szabad ember irtózott minden olyan szolgálat vállalásától, amely egyéni szabadságában és szabad elhatározásában korlátozta vagy megkötötte volna. Még az istenséghez való viszonyában is szabadnak tudta magát és az istenségnek is csak szabadságának a fenntartásával volt hajlandó szolgálni. Egészen másként gondolkozik azonban az ÓSz. Isten hatalmas úr, aki teljesen a szolgálatába veszi az embert: ahogyan az Isten teljes hatalommal, minden korlátozás nélkül rendelkezik az emberrel („Én vagyok a te Urad Istened..II. Móz. 20.), úgy az ember is kell, hogy fenntartás nélkül, szabadságának az odaáldozásával is szolgáljon neki. Istent az tiszteli, az a kegyes ember, aki neki „szolgál" (pl. Zsolt. 2, 11; 100, 2.) és pedig a rabszolgának minden fenntartás nélküli, még az élettel is tartozó szolgálatával. Ezért az ÓSz-ben Mózesnek (Józs. 14, 7, II. Kir. 18, 2; stb. v. ö. Jel. 15, 3.), Dávidnak (II. Sám. 7, 5.), Ábrahámnak (Zsolt. 105, 42.) és más hasonló kegyeseknek a megtisztelő címe az, hogy ők „Isten szolgái". Ez az ósz-i szóhasználat öröklődik az ÜSz-ben, amikor itt a keresztyének „Krisztus szolgái" (pl. I. Kor. 7, 22; Jel. 2, 20 stb.). Krisztus „váltotta meg" az övéit (v. ö. Gal 3, 13.), hogy fiaivá legyenek s azért nekik „uruk", ő az „Ür Jézus Krisztus". Mi pedig életünkben és halálunkban „az Uréi (azaz Krisztuséi) vagyunk" (Róm. 14, 8.). A keresztyén élet ezért Istennek, ill. Krisztusnak a „szolgálata" (v. ö. Róm. 7, 6; 12, 11; 14, 18; 16, 18; Ef. 6, 7; Kol. 3, 25.). Pál apostol mindenek előtt ebben az általános értelemben mondja magát a „Krisztus Jézus" szolgájának (az apostol többször „Krisztus Jézust" ír; ebben kifejezésre jut annak tudata, hogy „Krisztus" nem személynév, hanem görög fordítása a héber „messiás" azaz „felkent" szónak). Azonban az apostol számára a „Krisztus Jézus szolgája" még többet is jelent, mint az az általános szóhasználat, mely minden keresztyént Krisztus szolgájának mond. Ahogyan Epaphras számára külön megtisztelő megjelölés ez (Kol. 4, 12.), úgy Pál is különös nyomatékkal alkalmazza azt magára (v. ö. Gal. 1, 10.) és azt fejezi ki vele, hogy Krisztus neki feltétlen ura, aki az apostollal minden korlátozás nélkül szabadon rendelkezik: teljes emberi egzisztenciája az, hogy „a Krisztus Jézusnak szolgája". Egy másik, az elsőt kiegészítő és továbbvivő megjelölés az, hogy „elhívott apostol". A görög nyelvben az „apostolos" szó viszonylag elég ritka. Egyes emberek, kiküldöttek vagy követek megjelölésére nem használták. Talán a görögül beszélő zsidók kezdték a szót a zsidó gyülekezetekbe kiküldött követek megjelölésére alkalmazni s innét vehette át az őskeresztyénség. öskeresztyén értelemben az „apostol" annyi mint „kiküldött", „követ" és pedig — bár elvétve találkozunk gyülekezeti kiküldöttekkel is (pl. II. Kor. 8, 23.) — igen hamarosan kizárólag azokat az öskeresztyén misszionáriusokat jelöli meg, akik megbízatásukat, elhivatásukat Jézustól nyerték (v. ö. I. Kor. 9, 5—6; 15, 8 kk.). Az apostol nem a saját elgondolása szerint választja meg munkakörét, nem is azért járja a világot, mivel lelkesedik vagy hódol valamely nemes eszmének, vagy valamilyen nagyszerű ügynek akar propagandát csinálni. Az apostol tisztének minden méltósága abban van, hogy munkájára „elhivatott" és pedig — amint
