Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Második főrész: Jézus kinyilatkoztatott titka (8,27-16,8) - IV. A későbbi befejezések

85. A hosszú befejezés -16,9-20 tikusok is igazolják, akik az üres sír elbeszélését Márkkal együtt (bár azt átalakítva) közlik, innen kezdve viszont eltérnek egymástól a húsvéti hagyomány közlésében. Valószínű tehát, hogy az a Márk-szöveg, amelyet Máté, ill. Lukács használtak, 16,8-cal végződött. Viszont ők az elsők, akik - nem figyelve vagy nem osztva Márk koncepcióját - elégtelennek érezték ezt a befejezést, és saját könyvükben pótolják a hiányt. Hasonló hiányérzetből született a 16,9-20 befejezés. Ezt „első vagy hosszú befejezésnek" nevezhetnénk, mivel a 4. században, valószínűleg Egyiptomban, született egy „rövid befejezés" is, amelyet egyes kéziratok - nem elégedve meg a hosszú befejezés szövegével - 16,8 és 16,9 közé toldottak be, vagy éppen a hosszú befejezés helyére tettek. Végül meg kell említenünk egy harmadik kiegészítést is. Az ún. Freer-logion a hosszú befejezéshez fűzött, korrigáló megjegyzés, ugyancsak a 2. századból (vö. 16,14 magy.). 85. A hosszú befejezés - 16,9-20 (9) Miután pedig feltámadt, korán reggel, a hét első napján, megjelent először a magdalai Máriának, akiből hét démont Qzött ki. (10) Ő elment és hírt vitt azoknak, akik vele voltak és gyászoltak és sírtak. (11) És amikor ezek meghallották, hogy él és δ látta, nem hitték. (12) Ezután pedig közülük kettőnek útközben jelent meg más alakban, amikor vidékre mentek. (13) Ezék is elmentek és hírt vittek a többieknek: de ezeknek sem hittek. (14) Később pedig magának a tizenegynek jelent meg, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívüségüket, mivel nem hittek azoknak, akik őt, mint feltámadottat látták. (15) És azt mondta nekik: Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz elítéltetik. (17) A hívőket pedig ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat Qznek ki, új nyelveken szólnak, (18) kígyókat vesznek fel és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá kezüket és meggyógyulnak. (19) Az Úr pedig, miután beszélt velük, felemeltetett a mennybe és az Isten jobbjára ült. (20) Azok pedig elmentek és prédikáltak mindenütt, és az Úr együttmunkálkodott és megerősítette az igét a jelekkel, amelyek kísérték. Vö. a 19. v.-hez: 2Kir 2,11; Zsolt 110,1 A szakaszt Schniewind a „legrégibb evangélium-harmóniának" nevezi. Valóban kétségtelen benne az a később egyre erősödő törekvés, hogy az evangéliumok szövegeit egyeztetni, harmonizálni kell. A szöveg feltételezi az evangéliumok, különösen Lukács és János feltámadás-hagyományát, sőt az ApCs isme349