Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Második főrész: Jézus kinyilatkoztatott titka (8,27-16,8) - II. Jézus végső harca a zsidó kegyességgel (11,1-13,37) - III. Jézus végső szolgálata a világért (14,1-16,8) - D) Isten meglepetése (16,1-8)

84. „,Előttetek megy!" - 16,1-8 meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába: ott látjátok meg őt, amint megmondotta nektek. (8) És kijöttek és elmenekültek a sírbolttól, mert remegés és zűrzavar lett úrrá rajtuk, és senkinek semmit nem mondtak el, mert féltek. Az ÚT és az egész őskeresztyénség egységes abban a bizonyságtételben, hogy Jézus ügye nem fejeződött be halálával, mert feltámadott a halálból. Ε bizonyságtétel abban is egységes, hogy Jézus feltámadásáról és az arra támaszkodó, azt megvalló, húsvéti hitről úgy szól, mint Isten cselekedetéről. Ez a vallomás ma is érvényes. Ma sincs senki, aki a maga erejéből, különleges emberi képessége, bölcsessége vagy éppen a lelki dolgok iránti fogékonysága révén jutott el a hitre, hogy Jézus él. Húsvét és a húsvéti hit kezdettől fogva és mindenestől Isten műve. Ez azt is jelenti, hogy minden (újszövetségi) bizonyságtétel húsvétról csak válasz Isten cselekedetére, emberi visszatükröződése annak. Éppen ez szabadít fel, sőt kötelez el bennünket arra, hogy az ÚT Jézus feltámadásáról szóló bizonyságtételeit kritikailag összehasonlítsuk és teológiailag értékeljük. Ha az evangéliumok húsvéti közléseit összehasonlítjuk, kitűnik, hogy már az evangélisták is ezt tették. Eltéréseik és ellentmondásaik nem egyszerűen a másképp vagy rosszul értesültségből erednek, hanem különböző teológiai mondanivalók kifejezésének a szándékából. A húsvéti hagyományra is érvényes tehát az, amit a szenvedéstörténettel, sőt az egész evangéliumi hagyománnyal kapcsolatban megállapítottunk: nem egyszerűen a történeti közlés szándékával születtek, hanem a tények teológiai értelmezésének szándéka dominál bennük. Mindez érvényes az üres sír megtalálásának elbeszélésére is. Hagyománytörténeti megítélése az újabb kutatásban pozitívabb, mint régebben. Régebbi kutatók szerint (persze ma is megtalálható ez az álláspont) egy késői legendáról van szó, amely Jézus feltámadásának tényét akarja utólag alátámasztani, masszívabbá tenni, kiegészítve a Feltámadott megjelenéseiről szóló közléseket: ha feltámadott és megjelent, akkor üresnek kellett lennie a sírnak. Csakhogy ez a következtetés kezdettől fogva elkerülhetetlen volt a zsidó feltámadáshit képzetvilágában, ahol a feltámadás szükségszerűen testi feltámadást jelentett (szemben a görög, dualista antropológiával). Ha tehát az ősgyülekezet nagypéntek után hamarosan hirdetni kezdte Jeruzsálemben(!), hogy Jézus feltámadott, akkor ezt nem tehette másképp, csak ha a sír valóban üres volt. Különben azonnal és könnyedén megcáfolták volna igehirdetésüket. Ehhez járul egy másik fontos megfigyelés. Pál apostol lKor 15-ben felsorolja azokat, akiknek megjelent a Feltámadott. Szól Jézus temetéséről is, amivel feltételezi, hogy a sír üres volt. De nem hivatkozik az asszonyok felfedezésére. Sőt az evangéliumokon kívüli, egész újszövetségi irodalomban sincs hivatkozás reá. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a zsidóságban az asszonyok szava nem volt bizonyító erejű, hanem még inkább azt, hogy erre a történetre egyáltalán nem volt szükség az apostoli 344