Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
28. Jézus legyőzi a démonokat - 5,1-20 tanítványok, akikről a továbbiakban egyetlen szó sem esik. Csak Márk szerkesztése folytán vannak tehát jelen, mint tanúk (vö. 4,36). - Az esemény helye megállapíthatatlan. A legrégibb helymegjelölés Márké. Gerasa azonban több mint 50 km-re fekszik a Galileai tó partjától. Máté kijavítja Márkot és a vidék másik jelentős városát, az akkor híres fürdővárost, Gadarát említi. De ez is még jó 10 km-re van a tóhoz, s az elbeszélés még közelebbi várost feltételez. A Gergesa változat is bizonytalan. Valószínű, hogy az elbeszélésből eredetileg hiányzott még a pontos helymegjelölés, és csak Márk lokalizálta, akinek viszont Palesztina földrajzáról csak körülbelüli ismeretei voltak (vö. a Bev. B. és C. 4.) Azt viszont tudta - s ez fontosabb a pontos helymegjelölésnél -, hogy a tó keleti oldalán fekvő Tízváros vidéke (20.v.) pogánylakta terület volt. Jézus tehát kilép Izrael területéről (itt először!) és a pogányok között is megmutatja isteni hatalmát. Márknál, a pogánykeresztyének teológusánál, különös jelentősége van ennek. Jézus nem csak Izraelhez, hanem a pogányokhoz is küldetett! 2 A találkozás csak látszólag véletlen. Ahol Jézus megjelenik, ott azonnal (ευθυς = eutiis) megmozdul a démonvilág, mert ismerik őt (l,23k). A parti sziklákba vájt sírboltokat a zsidók tisztátalan helynek tartották. „A tisztátalan lélektől megszállott ember" (szemitizmus!) tehát hozzá illő helyen tartózkodik. - Az elbeszélés felépítésének egyenetlenségeiből több ponton is későbbi bővítésre lehet következtetni. Ilyen a 3-5. vk. részletező leírása a megszállott ember borzalmas állapotáról, amely egyúttal fokozza Jézus mentő hatalmának nagyságát: „Senki sem volt képes őt megfékezni" (4b.v.), de Jézus igen. 6k Már Jézus puszta megjelenésére megadja magát, és „leborul" ( προσεκυνησεν = prosekunésen) eléje. Majd az emberben lakozó démon szólal meg. Kiáltása tulajdonképpen védekező formula (a név ismerete hatalmat jelent a másik felett), de itt már - akárcsak 1,24-ben - csupán a biztos vereség kétségbeesett megnyilatkozása. Tudja, kivel áll szemben. A „magasságos Isten" megjelölés az ÓT-ban főként pogányok ajkán hangzik fel (lMóz 14,18kk; 4Móz 24,16; Ézs 14,14;; Dán 3,26) és azt fejezi ki, hogy Izrael Istene fölötte áll valamennyi pogány istennek (ύψιστος = hüpsistos « a legmagasságosabb). Ilyen értelemben használták a hellenizmus korában a pogány környezetben élő zsidók is. Valószínű, hogy a „magasságos Isten Fia" messiási megjelölés is „a korai hellenista zsidóság körében" keletkezett (F. Hahn). A démon Jézus isteni méltóságát jelölő megszólítása is jelzi tehát az elbeszélés pogány környezetét. A démon kétségbeesett védekezése 1,24-hez képest egy újabb varázsló formulával bővül: „Istenre kényszerítelek..." Isten Fia elől magának Istennek a védelme alá akar menekülni. Ezzel azonban csak még inkább kitűnik teljes csődje. De egyúttal az is, hogy mitől retteg a démon: „nekínozz engem". Az apokaliptikus gondolkodás szerint a világ végén a démonvilágnak „örök kín" lesz a sorsa (vö. Jel 20,10). A démon tudja, hogy az emberből ki kell mennie, de legalább az „örök kínt" szeretné még elkerülni. Máté kifejezetten utal erre az apokaliptikus összefüggésre (Mt 8,29: „idő előtt"). 8 A mi szövegünkben viszont a 8. v. megzavarja az elbeszélés 105
