Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Ajánlás
Ajánlás írta dr. Hans Heinrich Schmid ószövetségi professzor a Zürichi Egyetem rektora Habent sua fata libelli. A könyveknek is megvan a maguk sorsa, sőt gyakran végzete. És ez a sors számos esetben szorosan összefügg szerzőjük végzetével. Ez a megállapítás különösen is ráillik Dóka Zoltán itt következő Márk-kommentárjára. Dóka Zoltánnak, a magyarországi lutheránus egyház lelkészének az evangélium jelentette és jelenti az egyetlen elkötelezettséget önmaga, munkája, gyülekezete és egyháza iránt. Ehhez tartozott és tartozik számára elalkudhatatlan kötelezettségként a munkájára, igehirdetésére és egyházi állásfoglalásaira vonatkozó felelősségteljes teológiai reflexió. Tántoríthatatlan szava a magyarországi kommunista uralom idején éles ellentétbe juttatta őt egyháza vezetőségével, amely még a kommunista államapparátusnál is buzgóbban hajlongott. Az egyházvezetők keményen léptek fel. Zaklatások, fenyegetések, büntető intézkedések, kényszeráthelyezések sújtották Dókát. Mindent megtettek, hogy elhallgattassák, elnémítsák. De Dóka Zoltán, akit egy kis baráti kör és gyülekezete támogatott és hordozott, ellenállt, hű maradt megbízatásához és elhívásához, önmaga erősítésére, de gyülekezete, egyháza számára is, minden megterhelés és útjába gördített akadály ellenére, kommentárt írt Márk evangéliumához. Az egyházvezetőség által hivatalosan propagált és diktált „diakóniai teológia" ellenére (vö. Dóka előszavát!) kéziratában az evangéliumot és csak az evangéliumot juttatta szóhoz; úgy, ahogyan az az Újszövetség legrégibb evangéliumában ránk maradt. Kompromisszumokra nem volt hajlandó. Az egyházvezetőség ezt nem tudta elviselni. Bár a könyv 1977-ben megjelenhetett, a püspöki cenzúra annyira meggyötörte a szöveget, hogy az végül fontos helyeken éppen az ellenkezőjét mondta annak, amit a szerző mondani akart és amiért a könyvet Dóka tulajdonképpen megírta. Dóka Zoltánt ez is arra kényszerítette, hogy végre igazán feltárja, mennyire evangéliumellenes és hamis az a „teológia", amelyet az egyházvezetőség az egyházra kényszerített. Nem törődve saját erejével és személyes biztonságával, 1984-ben Németországból nyílt levelet intézett a lutheránus világkonferenciához, amely Káldy püspök rendezésében éppen Magyarországon ülésezett, és a nyilvánosság elé tárta, milyen lélek vezérli Káldy püspököt és elvbarátait. Teljes mértékben bizonytalan volt, hogy e bátor tette után milyen sors vár reá Magyarországon. Mégis visszatért hazájába és egyházába - nem utolsó sorVI