Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

18. Isten családja - 3,20-35 radikális elutasítással vagy a hit teljes örömével. Jézusban Isten szabadító hatalma konkrét eseménnyé lett, s aki ebbe az eseménybe nem engedi magát belevonni, az nem is értheti meg Jézus szavait. Annak minden „példázat", azaz rejtély marad. Ez történik itt is. A következő versek éppen az írástudók radikális elutasításának és ellenségeskedésének veszedelméről szólnak. 28 Itt kezdődik az első vádra adott felelet. Márk tehát a második vád-felelet egységet (22b-27 vk.) az első váddal (22z v.) és a reá adott felelettel (28k vk.) keretezi. A 30. v. a keretező témát magyarázza. Az αμην λεγω υμιν = ámén légó humin (= bizony mondom nektek) mind a négy evangéliumban megtalálható kinyilatkoztatás-formula (Mk: 13, Mt 31, Lk: 6, Jn: 25). Jézus isteni igényét fejezi ki. Amit ő mond, hirdet, az nem támaszkodik semmiféle emberi tekintélyre, nem kell és nem is lehet emberi, vallásos meggondolásokkal alátámasztani, igazolni. Érvényességét, tekintélyét önmagában hordja, mert benne Isten feltétlen akarata jut kifejezésre. A héber ámín (= valóban, úgy van, bizonyos stb.) a zsidó és őskeresztyén istentiszteleti életben az imádságokra, áldásokra mondott felelet volt. Általában pedig valakinek a szavait igenlő, megerősítő választ jelentett (vö. Jer 28,6). Mint mondatkezdő szó, Jézus egyedülálló szóhasználata, amellyel igent mond az Istentől nyert páratlan küldetésre és kinyilatkoztatásra (αμην = amin), majd azt meghirdeti, kijelenti az embereknek (λεγω υμιν - légó humin). A héber ámén görög nyelvterületen is megmaradt az őskeresztyén szóhasználatban, aminthogy ma is használjuk. Ennek ellenére éppen a nagyszinoptikusoknál megtaláljuk azt a tendenciát, hogy közérthető görög kifejezésekkel helyettesítsék (vö. pl. éppen Mt 12,31: δια τούτο = dia touto). A 28. v. megdöbbentő korlátlansággal hirdeti meg Isten bocsánatát: „minden megbocsáttatik..."! (A szenvedő igealak Isten nevének körülírása.) A rabbinizmus osztályozta a bűnöket: kicsi, nagy, tudatlanságból elkövetett vagy tudatos, bocsánatos vagy megbocsáthatatlan. Nagy bűnöknél csak a tudatlanságból elkövetett bűnre remélhette az ember Isten bocsánatát (vö. Lk 23,34). Jézusra nem volt jellemző a bűnök kazuisztikus osztályozása, ő a „kis" bűnöket is súlyosnak ítélte, de minden bűnre, a „nagyokra" is vonatkoztatta Isten bűnbocsátó kegyelmét. Ebben is isteni igénye jutott kifejezésre (vö. 2,5.10.17): küldetése az, hogy meghirdesse Isten egyetemes amnesztiáját minden bűnös számára. A αμαρτημα = hamartéma a konkrét, cselekedetbeli bűnöket jelenti. A βλασφημία = blasphémia (vö. 2,7) Istent káromló, gyalázó bűnökre vonatkozik. A két kifejezés talán a bűn kettős irányát (emberek - Isten) különbözteti meg (vö. 12,29kk). 29 A bocsánat egyetemessége mégis kap egy megszorítást: a Szent Lélek káromlására soha nem lesz bocsánat! Ez az ige sokaknak jelentett már súlyos lelki gyötrelmet, vajon nem estek-e a „Szent Lélek elleni bűnbe" s akkor rájuk nem érvényes Isten bocsánata. A kérdés valóban súlyos. De éppen ezért kell az ige 71