Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
18. Isten családja - 3,20-35 keményebben fogalmaznak. Jeruzsálemből jönnek, a Jézus-ellenesség központjából. Megjelenésük negatíve jelzi Jézus hatásának nagyságát. Csak Márknál kettőződik meg az írástudók vádja. Az első szerint (ez hiányzik Máténál, Lukácsnál) maga Jézus a megszállott. A második szerint Jézus a démonok fejedelmének (= Sátán 23. v.!) segítségével végzi démonűzéseit. Az első vádban említett Bézebul eredetileg egy pogány istennév: „a ház (= templom) ura" (vö. Mt 10,25). A Baalzebub" (vö. 2Kir 1,2) gúnyolódó átformálás, amellyel a zsidók a pogány bálvány (-áldozat) iránti megvetésüket fejezték ki (= „legyek istene" vagy „trágya-isten"). A zsidó irodalomban sehol sem jelölik vele az ördögöt, a Sátánt. Talán csak a népnyelvben volt használatos. Viszont Márknál is bizonytalan, hogy a Sátánra vagy csak egy „tisztátalan lélekre", tehát egy démonra kell-e gondolnunk (vö. 30. v.). 23-30 A kettős vádnak megfelelően Jézus válasza is kettős (23-27, ill. 28-30 vk.). Lukácsnál hiányzik ez a kettősség (Q!). Valószínű tehát, hogy Márk szerkesztette egybe. 23 A második vádra, amellyel egyébként az írástudók elismerik Jézus hatalmát, csak annak eredetét magyarázzák félre, Jézus „példázatokban" válaszol. Ε jellegzetes márki fordulat már előre utal a példázatfejezetre (4) és jelzi Márk sajátos példázat-értelmezését. Márk szerint Jézus mindent példázatokban mond (4,11.34), és így rejti el önmaga személyének titkát. A példázatokban való beszéd tehát ítéletet jelent azokon, akik őt hitetlenül elutasítják. Az ő befogadása nélkül tanítása is érthetetlen rejtély (= példázat!) marad számukra. Márk példázat-teóriájának ez a vonása elsősorban a Jézust elvető zsidóságra vonatkozik, akiket itt a jeruzsálemi írástudók képviselnek (vö. 4,10-12 magyarázatát!), s ebben tudatos reflexió van saját korára is. - A példázatokban való beszéd fontosságát húzza alá Márk az ugyancsak rá jellemző fordulattal: „magához hívta őket" (vö. 2,13). Ez viszont megváltoztatja a szituációt: a sokaság nincs Jézus körül, de az írástudók sem közvetlenül neki mondják el a vádat. Ezek a fogyatékosságok a szerkesztésből adódnak. 24-26 Jézus válasza világos és egyértelmű. A két példázat (24—25. vk.), majd az azokból levont következtetés (26. v.) kétségtelenné teszi, hogy Jézus nem lehet a Sátán szövetségese. De akkor kicsoda ő? 27 Erre a krisztológiai kérdésre Jézus újabb példázattal felel. Eredetileg Jézus önálló mondása lehetett. Formálisan a „ház" vezérszóval kapcsolódik az előzőkhöz (25. ν.). A Jézus példázataira jellemző, merész képanyag Ézs 49,24k-ra támaszkodik. Ott Isten az, aki az „erőstől" elveszi a zsákmányt s megszabadítja a foglyokat. Jézus is Istenre céloz a példázattal. Isten az „erősebb", a „rabló", aki képes ( δύναται = dunatai vö. 10,27) az embert a gonosz hatalmából megszabadítani. De éppen így fejezi ki Jézus saját hallatlan, isteni igényét. Éppen most, amikor ő szól és cselekszik, bűnbocsánatot hirdet, betegeket gyógyít, démonokat űz ki, embereket fogad a maga közösségébe, most történik ez a „rablás", most megy végbe az „erősebb" Isten szabadítása. Erre az igényre valóban nem lehet másként válaszolni, csak 70
