Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

találhatjuk Rm 8,3-ban, ahol Pál arról beszél, hogy Isten a bűn testének hasonlóságában küldte el Fiát hozzánk. 1

2 A 7c-ben található időhatározói participiumos szerkezet hovatartozásáról sokat vitatkoznak. Ha a himnusz előző gondolatához kapcsoljuk, akkor csupán megerősíti, hogy Jézus az inkarnáció során valóságos emberi létformát öltött magára: Megjelenésében embernek is bizonyult. A parallelizmus membroum szabályai, de a himnusz logikája szerint is valószínűbb azonban, hogy itt a himnusznak egy „és"-sel kezdődő új mozzanatáról van szó, A himnusz most már arról beszél, hogy mi történt akkor, amikor már az emberi megtapasztalás számára is nyilvánvalóan embernek bizonyult. 1

3 Az eredeti szövegben: „szkhéma": alak, külső, arculat, megjelenés. Tehát az, amit az ember szeme lát. Az Újszövetségben még egy helyen fordul elő, 1 Kor 7,31-ben: „Elmúlik világ arculata." Ha a „szkhéma" jelentése az, amit mi alaknak mondunk, akkor ebből az is következik, hogy a „morphé" jelentésének a himnusz terminológiájában más szerepe van, s ezért nem elég „alak"-nak, „formá"-nak fordítanunk (lásd: 5. magy.) 1

4 A „találni" ige passzív alakja. Jelentése: egy vizsgálat végeredményéhez jutni. 1

5 Itt az alázatnak eredetibb értelme jelentkezik: alacsonysors, szolgasors. Amikor a himnusz szerint Jézus „megalázta magát", akkor nemcsak lélekben mutatkozott alázatosnak, hanem mindhalálig vállalta az uralkodás helyett a szolgáló életformát. 1

6 „Hüpszoun"=: felemelni. A megalázás ellentéte. Ez az ige a himnusz 2. strófáját a 110. zsoltár gondolatköréhez kapcsolja. Ez a zsoltár nagy szerepet kapott az őskeresztyénség krisztushitének megfogalmazásában (Csel 2,33; 5,31;). A 110. zsoltár intronizációs, tehát a király trónralépésekor énekelt zsoltár. A Filippi-levél himnuszának 2. strófájában is jól megfigyelhetők az uralomba iktatás rítusának egyes mozzanatai: hatalomra emelés, névadás, térdreborulás (proszkünészisz), elismerés (homologia). A himnusz a „hüpszoun" igét a „hüper" elöljáróval együtt használja. Ezzel fejezi ki, hogy Isten Jézust a legfelsőbb hatalomba iktatta be. 1

7 A „név" az ókori gondolkodás szerint nemcsak az egyes emberek megkülönböztetésére szolgál. A név igen gyakran azonos azzal, amit mi személynek, szeméi/i- aek nevezünk. A név az, amely által a személy hat, illetve I mát gyakorolja. A név segítségével szólítjuk meg, vagy ismerjük el valakinek a személyét és igényét. Jézus a „küriosz" (Úr) nevet kapta. Az Ótestamentumban ez a név Istent illette (Ézs 45,23). Tehát az a legfőbb hatalom, amelybe Isten Jézust emelte, a saját isteni hatalma. 87