Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12-26 - 1. Pál fogsága az evangélium előmenetelét szolgálta (1,12-18)

tehetnek. De ugyanilyen helytelen, ha az önzéstől megváltott szeretetben nem lenne benne egész emocionális lényünk. Pálnak is hiányzik a filippiek szeretetének közvetlen átélése, és ezért vágyódik utánuk. Mégpedig a „Krisztus Jézus érzületével". Tehát érzelmi életében is Krisztust igyekszik követni, akinek szeretete nem merült ki szakszerű segítségben, amelynél csak az a fontos, hogy megtörténjék, hanem örült, szánakozott vagy sírt, mert annyira azonosította magát a reászoruló emberrel. Tehát ugyanakkor, amikor a cselekvő szeretet fontosságát hangsúlyozzuk, mert gyakran bizonyul igaznak az a megállapítás az egyházról és az egyes keresztyénről, hogy „szívére veszi sorsunk, de vállára venni nem bolond" (József Attila), nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy nincs köszönet abban a szeretetben sem, amelyből hiányzik a szív elkötelezettsége. Kétségtelen, hogy a szívvel, egész lényünkkel átitatott szeretet nem függhet a viszonzástól. Pál nem egy gyülekezetével tartott fenn egyoldalú kapcsolatot. „Ki beteg, hogy vele együtt én is az ne volnék? Elbukhatik-e valaki úgy, hogy én is vele ne szenvednék?" — írja az őt elutasító, hálátlan korinthusiaknak (2 Kor 11,29). De míg a korinthusiak hálátlansága keserűséggel, addig a filippi gyülekezet viszontszeretete örömmel tölti el. A közösség igehirdető és gyülekezet, de általában ember és ember között „a kölcsönös adás-vevésben" (4,15) válik teljessé. Az egyoldalú kapcsolatokat is ebben a reménységben vállalhatjuk. Pál életében ez a reménység ritkán teljesedett be. Nem csoda hát, ha egy ilyen ritka pillanat átmelegíti a szívét, és olyan levelet ír a hozzá szeretettel ragaszkodó gyülekezethez, amelynek sorai között az érzések oly széles skálán vibrálnak. Könyörgés növekedésért a szeretetben (9 —10a) Pál a filippi gyülekezet iránt táplált érzéseinek megvallása után, újra felveszi az imádság fonalát. Ügy tűnik, hogy az első levél megírásának az idején a gyülekezetet még nem fenyegeti a hitbeli elcsúszás, az evangéliumtól való eltántorodás. A hit tevékenységi területén, a szeretetben viszont még sok tennivalója van a gyülekezetnek. Az apostol tudja, hogy nem elég intenie a gyülekezetet a szeretetre. Amint a hit, úgy a szeretet sem telik az embertől. Egyedül Isten tudja felébreszteni bennünk mindkettőt. A levél során Pál majd bő teret szentel a szeretetre buzdító intésnek. Előtte azonban imádkozik a gyülekezetért, hogy intelmei ne legyenek 41