Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12-26 - 1. Pál fogsága az evangélium előmenetelét szolgálta (1,12-18)

pusztába kiáltó szóvá. Imádsága egyúttal elő is készíti a gyülekezetet arra. hogy az intelmeket készségesen, Isten színe előtt hallgassa. Nem véletlen, hogy Pál a hitből fakadó élet egészsége érdekében mindenekelőtt szeretetért könyörög. A szeretet ugyanis nem egy gyöngyszem a keresztyén erények között, hanem az emberi élet és együttélés alapja és összetartó köteléke. Pál a szeretetnek ilyen egyoldalú kiemelésével és hangsúlyozásával a jézusi álláspontot követi. Ez az egyoldalúság logikusan következik az evangéliumból. Ha Jézus evangéliuma szerint Isten az emberrel való kapcsolatában mindenek elé a korlátlan és személyválogatás nélküli szeretetet helyezi (Lk 15!), akkor természetes, hogy az embertől emberig vezető „legfőbb útnak" (1 Kor 12,31b) is a szeretetnek kell lennie. A szeretet ilyen egyoldalú előtérbe helyezése akkor tűnik igazán forradalmian újszerűnek, ha tudjuk hogy a kor zsidó és pogány gondolkodói hol a törvény iránti engedelmességet, hol a méltányosságot („suum cuique"), hol a rendíthetetlenséget („integer vitae"— Horatius—), hol az élet szabad élvezését tekintették az élet legfőbb céljának és értékének. Meglepő, hogy az apostol egy olyan gyülekezet esetében könyörög szeretetért, amely éppen a szeretetével tűnt ki. A szeretet az a jó munka, amelyet Isten elkezdett közöttük, és amely Pál támogatásában is megnyilvánult. (A könyörgésnek a 6. verssel való kapcsolata kétségtelenné teszi, hogy ebben az esetben az emberek felé forduló szeretetről van szó.) De különösképpen ennek a szeretetet gyakorló gyülekezetnek esete alkalmas arra, hogy a szeretetnek egy fontos elemét, a teljességre való törekvését kiemelje. Az igazi szeretet nem elégedhet meg félmegoldásokkal, nem fordulhat csupán egyes kiválasztott személy felé, nem akarhatja olcsón leróni a szeretet adósságát, hanem egyre inkább gazdagodni kíván, egyre tartalmasabb és átfogóbb szeretne lenni. A levél 2. fejezetében látni fogjuk, hogy a gyülekezetnek valóban van még mit tennie a szeretet területén. A szeretet tehát az egyetlen iránytű, amellyel Isten útra bocsátja a keresztyén embert a világba. Pál elsősorban nem a gyülekezet szeretetének megerősödéséért könyörög, hanem azért, hogy szeretetük el tudjon igazodni a tennivalók útvesztőjében és elérhesse célját. Gazdagodniok kell a tennivalók felismerésében, a megvalósítás legalkalmasabb módjára vonatkozó tapasztalatokban, hogy megítélhessék, mi a lényeges, és mi lényegtelen, hogy szeretetük valóban 42