Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1,1-2

I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1,1-2 Pál a levélforma tekintetében kora levélírói szokásait követi. Az antik levélíró először önmagát nevezte meg, s csak ezután a címzetteket. A címzést a köszöntés zárta le. A köszöntés szava ugyanaz volt, mint amellyel a kortársak személyes találkozás alkalmával is üdvözölték egymást (Mt 26,49; 27,29): „khairein" — magyarul: üdvözlet vagy üdv (az olvasónak). A köszöntést rendszerint az istenek segítségéért mondott hála szavai követték. A kor levélírója levelét az „erroso" (légy jó egészségben) üdvözlettel zárta. Ha a levelet diktálta, akkor a levél hiteléül a záró üdvözletet saját kezével írta. Az antik levélformára jó példát találunk Csel 15,23—29-ben. Pál az antik levélforma külsőségeit új tartalommal tölti meg, mert már a levél formájában is kifejezésre akarja juttatni azt a Jézus Krisztus által teremtett új helyzetet, amely őt és a címzetteket meghatározza és összekapcsolja. Nem magánemberként, saját véleményét fejti ki, hanem Krisztus küldötteként Krisztus akaratát adja tovább. A gyülekezet sem úgy fogadja a levelet mint magánemberek társulata, hanem mint Krisztus által választott és neki elkötelezett gyülekezet. A profán levélforma kibővítésében tehát többet kell látnunk kegyes megszokásnál. A levélnek már ezeket a formai elemeit is átitatja a teológiai meggyőződés. 1,1—2: (1) Pál és Timóteus

1, Krisztus Jézus szolgái

2 mindazoknak a szenteknek

3 a Krisztus Jézusban

4, akik Filippiben élnek, a felügyelőkkel és diakónusokkal

5 együtt: (2) kegyelein nektek és békesség Istentől

0, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 1Timóteus Pál leghűségesebb tanítványa, kísérője és megbízottja. Görög apának és zsidó anyának gyermeke (Csel 16,1). Valószínűleg már az apostol első missziói útján keresztyénné lett, de csak a második missziói úton, Lisztrában vagy Derbében csatlakozott hozzá. 27