Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

VII. HARC A ZSIDÓKERESZTYÉN BEFOLYÁS ELLEN 3,1b—4,1

rést a fejezet két részének polémiájában, és a tévtanítás hátterében a hellenisztikus zsidókeresztyénség gnosztikus irányzatát véli felfedezni. Azt vallja ugyanis, hogy Pálnak leveleiben lecsapódott minden harca tulajdonképpen ennek az irányzatnak különböző megnyilvánulásai ellen folyt. A vélemények tehát nagyon eltérők, és ezért akad olyan exegéta is, aki rezignáltán azt vallja, hogy „egyáltalán nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ki ellen is irányul Pál polémiája" (Kümmel). Pedig a kérdést el kell dönteni, mert ettől a döntéstől függ a fejezet második felének értelmezése. Ügy tűnik, hogy a helyzet mégsem annyira kilátástalan, mint egyesek hiszik. Talán Pál többi leveléből és a Cselekedetek könyvéből kibányászott adatok mozaikjaiból mégis egy olyan térben és időben, valamint álláspont tekintetében egységes kép állítható össze, amelyben minden erőltetés nélkül elhelyezhető a Filippi-levél 3. fejezetéből kikövetkeztethető kép is. Az apostol által támadott tévtanítók álláspontjának megrajzolásánál csak a 3. fejezetre szorítkozhatunk. Nem vehetjük tehát figyelembe az 1,27—30-ban említett ellenfeleket, de az 1,15 — 18ban szereplő és a fogság helyén működő rosszindulatú prédikátorokat sem. Eltekintve attól, hogy az említett két hely a korábbi levélben található, és ezért egy más gyülekezeti helyzetet tükröznek, ezek a helyek önmagukban is bizonyítják, hogy egyik esetben sem godolhatunk tévtanítókra. 1,27 —30-ban kimutathatóan a gyülekezet nem-keresztyén ellenfeleiről van szó. 1,15—18 esetében pedig azért nem tekinthetjük a rosszindulatú prédikátorokat tévtanítóknak, mert ha azok volnának, Pál semmiképpen nem nyugodna bele működésükbe. Természetesen maguk a tévtanítók a 3. fejezetben sem jutnak szóhoz. Tanításukra csak abból következtethetünk, amit Pál polémiája tükröz belőle. Mintha csupán a szobában telefonáló szavait hallanánk, és azokból kellene következtetnünk a vonal másik végén beszélő gondolataira. Ilyen alapon mondhatjuk, hogy a filippi gyülekezetet olyan tévtanítók környékezték meg, akik az igazi keresztyénség tartozékának tekintik a körülmetélkedést és a törvénynek a zsidóság által gyakorolt módon való megtartását. Ehhez járult egy bizonyos tökéletességtudat, amelynek alapján magukat a pogánykeresztyének fölé emelték. Abból, hogy Pál a maga példáját annyira hangsúlyossá teszi, arra is következtethetünk, hogy a tévtanítók igehirdetésüket Pál személyének és apostoli tekintélyének aláaknázásával is egybekötötték. 140