Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

VI. INTÉZKEDÉSEK A GYÜLEKEZET ÉRDEKÉBEN 2,19 —3,1a - 1. Pál előkészíti Timóteus küldetését (2,19-23)

Természetesen a köztük levő meghitt kapcsolat is kifejezésre jut. 6 Azaz Timóteust majd akkor fogja elküldeni, amikor az apostol sorsáról már biztos híreket vihet a gyülekezetnek. (19) Pál a személyes jelenlétét a gyülekezetekben fontosabbnak tar­totta a levelein keresztül ápolt kapcsolatoknál. Ha tehette, szemé­lyesen kereste fel a gyülekezeteket, ha pedig akadályozva volt ebben, hű és megbízható embereket küldött maga helyett. A levél nem vá­laszolhatott az olvasás közben felmerülő kérdésekre. Nem reagálha­tott rugalmasan az időközben megváltozott helyzetre, s főleg nem képviselhette a személyiség, a személyes hit, a személyes kap­csolat súlyát és erejét. „De szeretnék ott lenni most nálatok, és megváltoztatni hangomat, mert bizonytalanságban vagyok mi­attatok" — írja Pál a galátiabelieknek (4,20). Bizonyosra vehetjük, hogy az apostol csak szükségmegoldásnak tekintette a levelezést, és ha tehette volna, még többször is vállalta volna az akkori utazás sok fáradalmát. Ez az élő kapcsolat iránti vágy magyarázza többek között azt az erős vágyakozást is a filippiek után, amelynek 4,l-ben ad hangot. Mivel fogsága nem teszi lehetővé, hogy Filippibe utazzon, Timó­teust küldi el. Szükségesnek látja, hogy Timóteus a helyszínen tájékozódjék a filippi gyülekezet és a környező gyülekezetek álla­potáról, és ami még ennél is fontosabb, Pál nevében intézkedjék Az apostol többi leveléből is tudjuk, hogy a nemrég alakult, a po­gány életmódból éppen hogy kiszakadt gyülekezetekben mennyi kérdés követelt azonnali döntést (például: 1 Kor 7 fej.!). Bizonyos, hogy a filippi keresztyének levél, vagy küldött útján hamarabb adhattak volna hírt magukról mint Timóteusnak későbbre halasz­tott látogatása révén. De az apostol puszta híradásnál többet tar­tott szükségesnek, mert nemcsak az ellenszegülők által okozott ne­héz helyzet (1,28) miatt érzett aggodalom íratja vele, hogy ha majd többet tud helyzetükről, akkor ő is meg log nyugodni. Olyan vala­kinek a beszámolóját igényli, aki az ő szemével tudja felmérni, mennyire haladt előre a gyülekezet a szeretet (1,9) és a szolgálat (2,2) útján. Ezért reméli az Urban, hogy Timóteust hamarosan elküldheti. Nem kegyes megszokásból fogalmazza így: Remélem az Űrban. Pál tudja, hogy terveinek megvalósulása nem tőle, nem is a fogvatar­tóitól, hanem a gyülekezet Urától függ, „akinek nevére meghajol min­den hatalom térde" (2,10). Nem egyszer tapasztalta már, hogy ter­vei előtt olykor kapuk záródnak be (Gal 4,13; Csel 16,6), olykor 127

Next

/
Thumbnails
Contents