Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

VI. INTÉZKEDÉSEK A GYÜLEKEZET ÉRDEKÉBEN 2,19 —3,1a - 1. Pál előkészíti Timóteus küldetését (2,19-23)

pedig kapuk nyílnak meg (1 Kor 16,8—9). Különösen is nyilvánvaló ez mostani kiszolgáltatott és válságos helyzetében. De már előbb is említette, hogy bár a halálos ítélet lehetősége még mindig fennáll, mégis meg van győződve arról, hogy továbbra is életben maradhat (1,25—26). Ez a meggyőződés nem külső jelek, hanem belső, az Úr által szívébe ültetett és látszólag indokolatlan bizonyosság alapján érlelődött meg benne. Talán nem érzi még befejezettnek küldetését. „Érettetek szükségesebb maradnom" — írta már 1,24-ben a gyülekezetnek. Ha pedig az Úr tervez valamit, akkor szándékait meg is valósítja, akár a bíróság döntésének irányításán keresztül is. Hasonló belső bizonyosság vezette Pált Jeruzsálembe és onnan Rómába, pedig sokan vissza akarták tartani ettől az úttól. Az egész első Filippi-levélre a halállal való komoly számolás és a tovább vezető életút bizonyos reménységének különös fény-árnyjátéka hull. Valamit megsejthetünk ebben az Úrban gyökerező élet titkából. (20—21) Pál a filippi gyülekezet felkeresésére alkalmas személyt Timóteusban találja meg. A kiválasztás szempontjainak gondos mérlegelése a küldetés fontosságáról tanúskodik. Ezeket a szempontokat a gyülekezetnek is megírja, hogy mintegy ajánlólevélül szolgáljon Timóteus részére a gyülekezetnél. Pál ebben sem akar a gyülekezet egyetértése nélkül cselekedni. Az ajánló sorokra szükség volt, mert a páli gyülekezetek külső, hivatali tekintély előtt nem hajoltak meg. Ezért kell az apostolnak minden küldöttét nyomatékosan ajánlania (1 Thess 3,lkk; 1 Kor 4,10; 16,10; Kol 4,7 . Küldöttei számára viszont ezzel a maga apostoli tekintélyének súlyát adja támogatásul, hogy sokszor egészen kényes ügyeket is elintézhessenek (2 Kor 7,6.13.14.). Egyúttal a gyülekezetet is neveli a gyülekezetben munkálkodók helyes értékelésére és kiválasztására. Timóteus nem az egyetlen munkatárs, aki a fogságban is kapcsolatban maradt az apostollal (1,15; 2,25). A választás mégis reá esik. Az apostoli Timóteushoz meleg érzelmi szálak is fűzték, de kiválasztásánál mégsem ez volt a döntő szempont. Egyedül őt ítéli Pál olyannak, aki „őszintén" és elfogulatlanul egyedül a gyülekezet érdekét tartja szem előtt. Az eredeti szövegben Timóteus magatartását ugyanaz a szó jelöli, mint a 4,6-ban szereplő aggodalmaskodást, amitől pedig óva inti Pál a gyülekezetet. A két magatartás között azonban nagy különbség van. Timóteus nem önmagáért aggódik, hanem a gyülekezetért. Ez a gyülekezettől távol is velük törődő, 128