Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 3. Istennek kell engedelmeskednetek! (2,12 — 18)

a visszás élet sötétsége lép a világosság helyébe. Ha pedig a lámpás kihuny, nem pótolhatja semmi. Az igével együtt elvész a színére fordult élet ismerete. Ez a gyülekezet nagy felelőssége. Amikor az apostol megállapításként és nem parancsként beszél a lámpásként világító gyülekezetről, visszatér az egész fejezet nézőpontjához: Mindenekelőtt a gyülekezet közösségi életének kell rendbejönnie. Mintha csak azt mondaná Pál az evangélium hirdetésében örömmel részt vevő gyülekezetnek: A küldetésed nem akkor töltöd be, ha minden áron minden zúgba bele akarsz világítani az élet igéjével, hanem ha magadba szállsz, és az igéhez szabod a magad visszás életét. Akkor majd puszta léted Jog világítani anélkül, hogy észrevennéd. Mert a gyülekezetre is vonatkozik az, amit Pál magáról mond: „Megsanyargatom a testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valamiképpen méltatlanná ne legyek." (1 Kor 9,27) A filippi gyülekezethez intézett sorokból az a benyomásunk támadhat, hogy a szeretetre és szolgálatra sürgető [intelmeit a gyülekezet belső életének meglehetősen szűk területére korlátozza. Mintha ebben a tekintetben csak az volna a feladatuk, hogy a gyülekezet közösségében éljenek példás életet, nem törődve az őket körülvevő világ kis és nagy gondjaival. Nem tagadhatjuk, hogy Pál leveleinek hangsúlya a gyülekezet életéből adódó problémákra esik. Találunk ugyan leveleiben több helyen olyan intelmeket is, amelyek a gyülekezet tagjainak igyekeznek a polgári életben irányt mutatni, mégis az intelmek döntő többsége a gyülekezet életrendjét érinti. Helytelen exegézis az, amely ebből a hangsúlyeltolódásból arra következtet, hogy a társadalomban végzett szolgálat mellékes területe a keresztyén életnek. A hangsúlyeltolódás okát a korban, és nem az evangélium természetében kell keresnünk. Mert az evangéliumban sok indítás rejtőzik a gyülekezet területén kívül végzendő szolgálatra is, de ezek az apostol korában még nem tudtak kellőképpen érvényesülni. Ennek egyik oka abban van, hogy az első keresztyének egyháztörténeti szempontból sajátos időszakban éltek. A keresztyén gyülekezetnek új típusú közösségi élete, különösen az első időkben, a pogány múltból származó sok probléma tehertételével küszködött, s ahogy a járni tanuló kisgyereknek erősen kell koncentrálnia önmagára, úgy kellett az első gyülekezeteknek sok gonddal keresnie a gyülekezeti életnek evangéliumhoz méltó útját. Arra is gondolnunk kell, hogy az első keresztyének Krisztus eljövetelét és ezzel együtt a világ végét egészen közeli időpontra várták. Ebben a megrövidült 118