Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

mozzanatában állítja elénk. A második versszakban leírt események mind a hatalomba iktatás vagy trónra ültetés szertartásának egyes részei. Az a méltóság és hatalom, amelybe Isten Jézust beiktatta, és ezzel mindenek fölé emelte, a „küriosz"-nak kijáró rang és hatáskör. A himnusz utolsó verséből tudjuk, hogy az a minden névnél különb név is amellyel Isten Jézus Krisztust megajándékozta, és amely teljesen fedi a neki adott rangot és hatalmat, a „küriosz" név. A himnusz keletkezésének idejében még nem beszélhetünk arról, hogy Krisztust a keresztyének a római császárral szemben folytatott polémiából — akit alattvalói szintén „küriosz"-nak tituláltak — illették a „küriosz" névvel. A második strófának a Septuagintából vett idézetei is azt bizonyítják, hogy Isten, akit a Septuaginta igen gyakran csak „küriosz" néven említ, a maga „küriosz'-voltával ruházta fel Jézust. Krisztus „küriosz" méltósága tehát nem a császári hatalom ellentéte, hanem egyedül Istennek minden felett való hatalmával mérhető hatalom. Ezért amikor Isten Krisztust „küriosz"-szá emelte önmagával tette egyenlővé. De a „küriosz" név ennél többet is mond. Az Ótestamentum elsősorban akkor nevezi Istent „küriosz"-nak, amikor Isten a világ felé fordul, és hatalmát gyakorolja. „Mondta az Ür az én uramnak: Ülj az én jobbomon!". Ezekkel a szavakkal iktatja be maga Isten Izrael felkent királyát a hatalomba abban a 110. zsoltárban, amely éppen a Krisztus felemeltetését előtérbe helyező krisztológiai irányzat legfőbb hivatkozási alapjává lett (Csel 2,34—36). Amikor tehát Isten a maga „küriosz"méltóságát Jézusra ruházza, azt az elhatározását fejezi ki, hogy Jézus által akarja kormányozni a világot. A világ a himnusz hitvallása szerint a halálig engedelmes Ür kormányzása alatt él, és halad Istentől megszabott céljai felé. (10—11) Hogy mit jelent a Jézusnak ajándékozott „küriosz"-név és méltóság, azt a himnusz a világot markukban tartó hatalmak sorsán szemlélteti. Nem szól Krisztusnak az egyházban végzett munkájáról, visszajöveteléről, az utolsó ítéletben betöltött szerepéről. Ez mind kiesik a himnusz látóköréből. A világbíró hatalmakat a korabeli világkép segítségével írja körül. A himnusz szerzője szellemi, személyes lényeknek tekinti őket, akik önálló akaratuk feladását a hódolat jelével, térdük meghajlításával fejezhetik ki. Ezek a szellemi lények uralkodnak a menny szférájában, a földön játszódó történelemben vagy az egyes ember életében és a halottak földalatti birodalmában. A fogalmazás ugyan mitikus, mégis realitásokat takar. Tény az, hogy az ember kénytelen felette álló erőknek 104