Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

15,4; Rm 6,4; Gal 1,1 stb). Krisztus halál utáni sorsa tehát nem tekinthető a földi létből szervesen következő és mitikus törvényszerűségeket követő folytatásnak vagy átalakulásnak. Az egyedül Isten szuverén, teremtő beavatkozásának következménye. A halál Krisztus számára is, aki velünk mindenben azonosította magát, a teljes és radikális ítélet. De ennek megfelelően feltámadása és hatalomba emelése is radikálisan új kezdet. így lesz a feltámadott Ür az új és és új föld első zsengéje, ennek megfelelően a keresztyén reménység sem földi lényünk halhatatlanságában vagy megistenülésében bizakodik, hanem Istennek a Krisztus feltámadásával elkezdett újjáteremtő munkájának kiteljesedésében. A két strófa a feltűnő ellentét ellenére is szoros kapcsolatban van egymással. A 9. vers elején álló „ezért" kötőszónak lényeges szerepe van a himnuszban. Szinte a sarokvas feladatát tölti be a himnusz szerkezetében és gondolatmenetében. Mert Krisztusnak a második versszakban elénk tárt felemeltetésének alapja és előzménye az első versszakban leírt alázatos engedelmességében van. Mert legelső csak az lehet, aki mindenkinek szolgája volt. (Mk 10,44) A megalázkodás és felmagasztaltatás számos bibliai ige tanúsága szerint úgy tartozik egymáshoz, mint az éremnek két oldala. Üjra csak azt kell mondanunk, hogy nem automatikusan érvényesülő törvényként, hanem Isten szabad döntése alapján. A gyülekezeti liturgiában énekelt himnusz is beszédes bizonyítéka annak, hogy a feltámadott és élő Ür jelenlétében élő őskeresztyének mennyire nem tartották mellékesnek és elhanyagolhatónak Jézus földi életútjának ismeretét. Ez érthető is, hiszen az a törekvés, amely Jézust földi életében vezette, győzhette meg őket arról — mint a kereszthalál sebei a feltámadás tanúit —, hogy a gyülekezet élő Ura nem félelmetes, ellenséges indulatú szellem, hanem üdvösségük alapja és Isten szeretetének záloga. A két versszak összekapcsolása azt a bizonyosságot tükrözi, hogy Isten arra bízta világbíró hatalmát, aki nem él vissza vele, sőt az egész világ javára fordítja. A Krisztus földi életútját ismerő hivő embert ez a bizonyosság teszi derűlátóvá és reménykedővé akkor is, amikor a világban elháríthatatlan akadályokat lát Isten jóakaratának útjában. Az előbb már szó volt arról, hogy a két strófa kijelentései nincsenek teljesen párhuzamban egymással. Ezt figyelhetjük meg a Krisztus által megtett életút két szakaszának egymástól eltérő menetében is. A himnusz a lefelé vezető életutat több stációban jeleníti meg. A felfelé vezető utat azonban egyetlen aktus több 103