Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 2. Mit bizonyít az apostol megtérése és az azt követő időszak? (1,13—24)

ban üldöztem őket" — fogalmazza meg Pál rejtett gondolatát Luther. (15—17) Az előbbi gondolat nyomán vezeti Pál tovább mondanivalója fonalát. Az egész terjedelmes mondat egy irányba lejt, egy állítás kiemelését szolgálja. Mégpedig: azon nyomban mellőztem minden földi halandó tanácsát, (vö.: 1,11—12!) De amíg eddig a kijelentésig eljut, hatalmas dolgokat mond el. Azért nem szorult ember tanácsára, mert volt, aki feltárjon számára minden szükségeset. Maga Isten, aki kinyilatkoztatásában részesítette őt. A kezdetétől fogva akarja elmondani, hogyan is történt mindez. De hol a kezdet? A damaszkuszi úton? Az nem lehet. Ami ott történt, olyan váratlanul, minden indok nélkül és mégis határozott céllal történt, hogy az nem lehetett a kezdet. A kiindulópontot nem földi eseményekben, evilági okok és okozatok bonyolult szövedékében kell keresnie, hanem az Örökkévalónál. Az Ö „tetszése", azaz kifürkészhetetlen, megfoghatatlan és csak önmagával megtanácskozott döntése az indoka annak, hogy ott és akkor Pál életfordító kinyilatkoztatást kapott. De Istennek ez a „tetszése" rejtőzik a fordulat előtti életszakasza hátterében, a múlton át egészen az örökkévalóságba veszően. Ez a kifürkészhetetlen döntés hívta elő a nemlétből a létbe, pontosan körülhatárolt rendeltetéssel. Anyám méhétől fogva kiválasztott engem Isten — fogalmazza meg Pál a lélegzetállító felismerést. Ügy tett Isten velem, mint ahogy az Isten szolgálatára szánt szent edényekkel szokás, amelyeket egy meghatározott feladatra elkülönítenek (aphoridzein!), és úgy esett rám a választása amikor még nem voltam, mint az Ószövetség nagy prófétáira, Jeremiásra (1,5) és a titokzatos ézsaiási Szolgára; akit pogányok világosságának (!) szán. Szédítő és egyben nyugtalanító mélységekbe vész a tekintetünk. Már születésünk előtt eldőlt minden felőlünk? Betervezi szándékaiba Isten talán a tévutakat is, mint ahogy be kellett terveznie Pálét is? S akit Isten meghatározott rendeltetéssel a világra küldött, nem húzhatja keresztül az ő számítását, töhkretéve a felszentelt edényt? Egy seregnyi kérdést felhozhatnánk még, de minden kérdést kielégítő feleletet e földi létben úgysem kaphatunk. Pálnál minden értelmi kételynél nagyobb súllyal esik latba az, ami történt: Isten megelőzte őt. Nem ő fordult meg, hanem Isten fordult felé, és fordította meg ezáltal őt. S ha már azt a kérdést 69