Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 2. Mit bizonyít az apostol megtérése és az azt követő időszak? (1,13—24)

egyértelmű. A hithű zsidó megbotránkozva emlegethette a hitehagyót, míg Krisztus követői bizonyára Uruk hatalmának és szeretetének bizonyítékát látták benne. A galaták is hallottak az esetről, s éppen attól az embertől vehették át (1,9) az evangélium örömhírét, aki egy ilyen gyökeres, száznyolcvanfokos fordulat révén lett apostollá. Erről nem lett volna szabad elfeledkezniük. Pál emlékezteti olvasóit arra az állapotra, amelyből kiemelte az ő Ura. Az ószövetségi hit, és mindenekelőtt a Törvény előírásai által megszabott életformát élte hithű zsidóhoz illően. Vallási és erkölcsi szempontból nem találhattak kivetnivalót életében. Sőt sok kortársát felülmúlta népe körében a zsidó életforma követelményeinek vállalásában és teljesítésében. (Fii 3,6!) Zsidó kortársainak átlaga fölé emelte őt az a körülmény, hogy a farizeusi irányzathoz tartozott, és a Cselekedetek könyve szerint ezek között is azoknak az írástudóknak — törvényértelmezőknek — köréhez, akik a neves törvénytudó, Gamáliel „lábainál" tanultak (Csel 22,3). A farizeusok Izrael Istenéért rajongó, a választott néphez tartozásukra büszke zsidók voltak, akik életük értelmét elsősorban a Tóra legmesszebbre menő betartásában látták. Ezért a többieknél buzgóbban ragaszkodtak az atyák hagyományaihoz. A Tóra megírása óta ugyanis sok évszázad telt el, és a változó idők szükségessé tették a törvény időszerű kifejtését. Ezt a munkát végezték el a törvényt kutató írástudók, akik a maguk törvényértelmezését az utókorra hagyományozták. Idővel ez a hagyományanyag is a Tóra mellé került, s vele egyenrangú tekintéllyel rendelkezett. Az írástudói hagyomány a Törvényt kiegészítette és megszigorította 613 paranccsal, mondván: szolgáljon kerítésül a Törvénynek, s aki ezeket betartja, bizonyosan nem vét a Törvény ellen. Tehát Pál is azok közé a buzgó zsidók közé tartozott, akik a Törvénynek ezt a szigorúbb értelmezését vállalták és teljesítették. Anélkül, hogy fantáziánkat szabadon engednénk, az apostol vallomásaira támaszkodva (Fii 3,4—6; Gal 1,13—14,23) megállapíthatjuk: Pál megtérése előtt is olyan ember volt, aki kész a vállalt ügyre az életét is feltenni. A Filippi-levélben ennek az odaadásnak tulajdonítja a tettlegességig fajuló ellenszenvét Krisztus követőivel szemben. Ha nem is ennyire világosan, de ez az öszszefüggés a Galata-levélből is kiolvasható. Egyházüldöző és pusztító tevékenységéről Pál csak magát a tényt közli, de hogy ez mi66