Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)
Néhány szó a levél magyarázata elé
Az első két kifogást könnyűszerrel alaptalannak nyilváníthatjuk. A Galata-levél a Római-levéllel szemben is sajátos jelleggel rendelkezik. Eltérő gyülekezeti helyzetben, más gondolatmenetet követve érvel az apostol. Vegyük például a szabadságról írt hatalmas fejezetet. Hasonló tartalmú szakaszt a Római-levélben nem találhatunk. Továbbá minden látszat ellenére éppen Pál az, aki az egyház egységéért küzd, szemben a zsidókeresztyénség egyes csoportjainak egyházbontó tevékenységével. Mégpedig az „egyetlen evangélium" alapján. A harmadik kifogás több figyelmet érdemel, mert a feltételezéssel szöges ellentétben éppen ezen a ponton lesz nyilvánvalóvá a Galata-levél üzenetének hallatlan időszerűsége. Azt állítják egyesek, hogy korunk egyik fő betegsége az erkölcsi eresztékek meglazulása. De milyen gyógymódot ajánlanak a jövőért aggódok az egyház vagy a társadalom számára? Nem ugyanazt a módszert-e, amit Pál ellenfelei Galáciában akartak bevezetni? Fel kell hagyni az engedékenységgel, szigorúbb törvényeket kell hozni, és a törvények betartását következetesen ellenőrizni kell. Igaz, sem az egyház, sem a társadalom nem élhet meg törvények nélkül, de ha kizárólag a törvényekre épít, akkor csak a csődöt mondó egyháztagok vagy a büntetett előéletűek számát gyarapítja. Az igazi változás az emberben mindig belülről indul ki, ha valaki részéről \meg nem érdemelt szeretetet, önzetlen szolgálatot tapasztal. Ebből él az egyház és az emberiség, nem pedig a drákói szigorból. Korunk egyik fő követelménye az igazságosság, nemzetközi téren éppen úgy, mint hazai életünkben. Vegyünk egy példát. Gazdasági előrehaladásunk egyik fő ösztönző rugója a teljesítmény alapján juttatott fizetés, jutalom. Ebben minden valamire való törvény alapelve, a „suum cuique" (kinek-kinek az őt megilletőt) érvényesül. Nélkülözhetetlen elv, mert hiánya a munka intenzitásának és a munkafegyelemnek lazulásához vezet. De veszélytelennek sem mondható. A „hulljon a férgese!" felkiáltással jellemezhető gondolkodásmódhoz és gyakorlathoz vezethet ugyanis, amely végül is pokollá teszi a hátrányos helyzetben levők életét. Amellett tehát, hogy csak kevesen fogják fizetésüket teljesítményükhöz mértnek elismerni, ez az alapelv már önmagában az egymás iránti szolidaritás meglazulásának okozójává válhat. Más ösztönzőre is szükség van: a munka szeretetére és az egymásért érzett felelősségtudat megerősödésére. 4