Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

II. NINCS MAS EVANGÉLIUM! (1,6—10)

magát — próbálják mentegetni a másik énjét is ismerők. — Akik viszont mindig is idegenkedtek tőle, kapva az alkalmon, azt bizonygatják, hogy igen, ez az igazi énje. Most lepattogzott róla a vékony keresztyén máz, és előbújt belőle az a szőrszálhasogató, a másként gondolkodókat pokolra küldő rabbi, aki azelőtt volt. Nem időszerűtlen dolog reá hallgatni az ökumenikus közeledés századában? Bármenynyire jogosnak is tűnhet megütközésünk, azért azt tanácsolom: hallgassuk meg figyelmesen őt! Mi se legyünk türelmetlenek és elfogultak irányában. Egészen bizonyosan meg fogjuk érteni, és talán igazat is fogunk neki adni. (6) Pál a címzés után azonnal rátér levelének egyetlen és tulajdonképpeni tárgyára, a galáciai gyülekezetekben kialakult helyzet megítélésére és orvoslására. Mégpedig igen erős érzelmi töltéssel. Csodálkozását, — alighanem inkább megdöbbenését — fejezi ki afelett, hogy a galáciai keresztyének hitéletében ilyen hirtelen fordulat állhatott be. A levél elejtett megjegyzéseiből az a benyomásunk (pl. 5,7; 12-ből), hogy ez a fordulat gyors lezajlása mellett a gyülekezetek nagy részét érintő, tömeges megmozdulás is lehetett. Az sem kevésbé különös, hogy Galáciában körülmetéletlen pogányokból lett keresztyének tódultak a törvény igája alá. Ügy tűnik, mintha kapva-kaptak volna az alkalmon, hogy a Pál hirdette útról letérhessenek. Miért csodálkozik ezen Pál? Hát nem tudja, hogy a megromlott emberi természet nem szívesen tartózkodik az evangélium magaslati levegőjén, és mintha valami nehézkedési erő húzná le az olcsóbb megoldások síkjára? Bizonyára ő is tudatában van ennek, de mivel más szemszögből, Isten felől nézi ezt a folyamatot, nem tud belenyugodni. Mert nem lehet természetesnek tekinteni azt, hogy „valaki elhagyja a folyóvíz forrását, hogy repedezett falú cisztenát vájjon magának, amely nem tartja a vizet" (Jer 2,13). Nem a galáciabeliek voltak a kezdeményezők. Ök csak engedtek a csábító szónak, és eltántorodtak — nem Páltól, sem a keresztyénségtől, vagy annak egyik megjelenési formájától, — hanem magától Istentől. Ez a súlyos megállapítás bizonyosan heves tiltakozást váltott ki a levelet olvasó galáciaiakban, hiszen arról szó sincs, hogy ők istentagadókká lettek volna, sőt most, amikor a törvény fegyelmét akarják vállalni, veszik igazán komolyan Istent. Pált azonban nem téveszti meg a kegyes látszat. Nem hagy kétséget afelől, hogy Istentől tántorodtak el. Mert arról a kegye37