Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

BEVEZETÉS - 2. A levél megírásának oka és célja

Pál a súlyos kérdést egészen más síkon közelíti meg, mint ellenfelei. Míg ezek emberi hagyományokat, tapasztalatokat, szempontokat helyeznek előtérbe, az apostol mindent Istentől kérdez meg. Az evangélium Istené, és ezért csak ő dönthet az evangélium tartalmáról. Ha emberi meggondolások keverednek az evangéliumba, az többé már nem evangélium. Ezért egyedül az a döntő számára, amit maga Isten nyilatkoztatott ki Fia, Jézus Krisztus által (1,12—16). Következésképpen „nincs más evangélium" (1,7), s ha valaki mégis más, üdvösséget szerző evangéliumot kínál, nem Isten nevében közeledik a gyülekezetekhez. Ellenfelei a múltba tekintenek, és a múlt viszonyait akarják átmenteni az egyház jövőjébe. Pál Isten órájára figyel, és felismeri, hogy a régihez képest egészen új üdvtörténeti korszak köszöntött be. Az apostolnak borotvaélen kell járnia. Mert az Ószövetséget és a Tórát, amelyre ellenfelei hivatkoznak, nem tagadhatja meg minden további nélkül. A Tóra, amely a zsidó gondolkodás szerint Isten legnagyobb ajándéka az embernek, számára is Isten kinyilatkoztatása. De csak átmeneti jellegű, mivel Krisztusig van érvényben. Krisztus által Isten a vele való kapcsolat új rendjét vezette be (3,23—29). Az Ószövetségből pedig azok a részek válnak fontossá számára, amelyek Isten újat létrehozó szándékára és elhatározására utalnak (3,6—9; 4,21—31; 5,14 stb.). Abban is eltér ellenfeleitől, hogy a kinyilatkoztatás egyedül hiteles mértékének Krisztus keresztjét, illetve kereszthalálát tekinti. A zsidókeresztyének is a megfeszített és feltámadott Krisztust vallották Uruknak, de közülük nem mindenki értette meg a )

rkereszt beszédét". A törvény előtérbe helyezése és az emögött meghúzódó optimista emberszemlélet (antropológia) világosan mutatja, hogy a Galáciában tevékenykedő tévtanítók a kereszt radikális ítéletét nem ismerték fel, és elsősorban ezen múlott, hogy nem tudták megértően fogadni Pál szolgálatát. Az apostol viszont a damaszkuszi események következtében (1,13—16) belátta, hogy Krisztus kereszthalála kivédhetetlen ítéletet jelent az ember, a törvény és a világ berendezkedése felett, mégpedig mindenekelőtt az embernek Istennel való kapcsolatát illetően. Mert Jézus Krisztusban Isten adott találkozót az embernek, és ha ez a találkozó úgy végződött, hogy az ember Jézust a gyalázat fájára taszította, akkor az embernek reménytelenül megromlott, Istennel meghasonlott a természete („testi ember") 20