Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 4. Mit bizonyítanak a Pál és Péter között Antiokhiában tör-téntek? (2,11—21)

— nyilvánosan kell megróni." Ez a tévedések kiküszöbölésének az evangéliumhoz méltó módja. Ehhez pedig az apostolnak nem kis bátorságra volt szüksége. De — amint már pár sorral előbb is írta — az, hogy kivel van dolga „neki semmit sem számít; Isten az ember személyét nem veszi tekintetbe" (2,6). (12) Mivel adott okot Péter az elmarasztalásra, és ezzel egyúttal Pálnak is apostoltársa tettének nyilvános „helyreigazítására"? Amikor néhányan az antiokhiai gyülekezetbe jöttek Jakabtól, a jeruzsálemi keresztyének legbefolyásosabb vezetőjétől, aki azt a szigorú álláspontot képviselte, hogy a zsidó származású keresztyéneknek a törvény előírásaihoz kell tartaniuk magukat, Péter magatartása gyökeresen megváltozott. Addig együtt evett a pogányokkal. Tehát a gyülekezetnek az úrvacsorához kapcsolódó közös étkezésein (,,agapé"-in) vagy esetleg családi asztalhoz szóló meghívások elfogadásakor zsidó létére sem csinált gondot magának abból, hogy az a keresztyén, aki mellé leül, történetesen pogány származású-e, de abból sem, hogy az étel, amely az asztalra kerül, megfelelő-e a zsidó törvényértelmezés bonyolult kultikus tisztasági előírásainak. Így a maga nagy tekintélyével is erősítette a gyülekezetben az Isten előtti egyenlőség tudatát és a zsidó- és pogány származású keresztyének testvéri kapcsolatait. Amikor azonban jeruzsálemi zsidókeresztyének érkeztek Jakabtól, Péter fokozatosan visszahúzódott a pogány származású testvérektől és elkülönült tőlük. A jövevények ugyanis azt tartották, hogy a zsidónak akkor is pontosan be kell tartania a törvény előírásait, ha keresztyén hitre tért. Meggyőződésük szerint annak, aki zsidónak született, élete végéig zsidónak kell maradnia. „Aki csak átmenetileg zsidó, egyáltalán nem zsidó" — foglalja össze találó tömörséggel Haenchen Péter zsidó kortársainak véleményét. Ügy látszik, Péter lassan engedett a tőlük kiinduló lelki nyomásnak, és maga is sajnálatos tévedésnek kezdte tartani a törvény előírásaival nem törődő korábbi „szabados" magatartást. Pál úgy ítéli meg Péternek ezt a visszakozását, hogy jobb meggyőződése ellenére a körülmetéltektől, vagyis a jeruzsálemi zsidókeresztyén tábortól való félelmében cselekedett így. Ha így volt, bizonyosan nem magát féltette. A távoli Antiokhiában a jeruzsálemi tekintélynek nem lehetett felette hatalma. Legalábbis nem árthattak neki. Péter attól félhetett, hogy a törvényt mellőző életmódja felboríthatja a Jeruzsálemben megkötött egyezsé114