Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 4. Mit bizonyítanak a Pál és Péter között Antiokhiában tör-téntek? (2,11—21)

Lehet, hogy Pált ellenfelei Péterrel való szembehelyezkedése miatt okvetetlenkedőnek, kákán is csomót keresőnek bélyegezték. Ezzel szemben — mutat rá az apostol — Péter adott okot az elmarasztalásra. Amit tett, semmivel sem menthető. Hogy erre az ítéletre Péter rászolgált, azt Pál egy olyan, leveleiben másutt nem található szóval fejezi ki, amelynek tartalma a szemrehányás és a kárhoztatás között helyezkedik el. Mert Péter viselkedése nem olyan volt, amit egy kis jóindulattal el lehetett volna nézni. Péter, akarva-akaratlanul, az evangélium igazságától tántorította el a hozzá igazodókat, s ez már üdvösségbe vágó ügy. Pedig neki mindenkinél jobban tudnia kellett volna, hogy egyedül Jézus Krisztusért lehetünk kedvesek Isten előtt. Nem lett volna szabad elfeledkeznie mindarról, ami Jézus elfogatása után a főpap udvarában (Mk 14,66—72 és párh.) és később a pogány Kornéliusz házában (Csel 10) esett meg vele. Másfelől viszont még nem okozott jóvátehetetlen károkat. Nem is veszi Pál magának azt a bátorságot, hogy Isten bírói székébe ülve hozzon megfellebbezhetetlen ítéletet Péter felett. De afelől sem hagy semmi kétséget, hogy Péter tulajdonképpen nem vele került összeütközésbe, hanem Istennel magával. Mert amikor viselkedésével, még ha a legjobb szándékkal is, kérdésessé teszi az evangélium igazságát, akkor vét Isten szeretete ellen, és azok ellen, akiknek erre a szeretetre múlhatatlanul szükségük van. Pál az alapos okkal elmarasztalható Péterrel szemben nyílt színen, az ő jelenlétében lépett fel. Ügy járt el, ahogy 6,l-ben a galáciai keresztyéneknek is tanácsolja: „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűn elkövetésében, ti, akik a Lélek emberei vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel." Az elnézés, a hallgatás ebben az esetben Pált is bűnrészessé tette volna. Ha ő Isten Lelkétől megvilágosítva felismerte Péter viselkedésének helytelen voltát és következményeit, akkor köteles őt a helyes útra visszatéríteni. Nem tudta volna „helyreigazítani" a dolgokat, ha a háta mögött szólja meg Pétert, vagy a pogány származású keresztyéneket lázítja fel ellene. Péterrel magával kellett megértetnie, hogy lépésével szembehelyezkedett az evangélium igazságával. Ha lehet, meg kell menteni őt, és azokat is, akik miatta bizonytalanodtak el. Ezért csak egyet tehet Pál: nyíltan, a gyülekezet színe előtt, Péter jelenlétében tárja fel tévelygését. „Mert a közösségnek gáncsot vető vétkeit — jegyzi meg Oepke 8 113