Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 4. Mit bizonyítanak a Pál és Péter között Antiokhiában tör-téntek? (2,11—21)

ban történtekre, mert Galáciában is szóbeszéd tárgyává lettek, és a galaták rokonszenve a kettejük vitájában Péter felé hajlott. Nem lehetetlen, hogy így volt. De még ha így is volt, Pál akkor sem magát akarja tisztára mosni a galaták előtt az események felidézésével, hanem azt kívánja világossá tenni számukra, hogy az evangélium igazságát még a legtiszteletreméltóbb keresztyén tekintély sem másíthatja meg. Péternek és Pálnak, az utókor szemében a korai keresztyénség két legnagyobb alakjának antiokhiai nézeteltérése szinte minden korban az írásmagyarázók érdeklődésének előterében állt. Az ókori egyházatyák nagy többsége menteni igyekezett Pétert. Terullianus szerint csak magatartásbeli hiba róható fel neki, tanításbeli eltévelyedés nem. Origenész, Chryszosztomosz és Hieronimus az Antiokhiában történteket a gyülekezet okulására rendezett látszatösszetűzésnek látja. Augustinus, aki más véleményen volt, tíz éven keresztül levelezett Hieronimusszal ez ügyben. Aquinói Tamás már tárgyilagosabban ítéli meg az esetet. Amit Péter tett, szeretetből tette. De az evangélium igazsága — hangsúlyozza a középkor nagy teológusa — előrébbvaló a szeretet szempont j ainál. Luther és a reformáció a nyugati egyház akkori viszonyai között különösképpen is tanulságosnak tartotta a Galata-levélnek ezt a szakaszát. Luther már 1519-ben, amikor a levelet második alkalommal magyarázta, kijelenti, hogy a római pápa Péterhez hasonlóan tévedhet (WA 2,235). „A német nemzet keresztyén nemességéhez" címzett művében pedig a következőket írja: (Pálhoz hasonlóan) „kötelessége minden egyes keresztyénnek, hogy a hit ügyét magára vegye, abban elölj árjon, azért küzdjön és minden tévelygést még időben kárhoztasson" (WA 6,412). Végül álljon itt még egy fontos észrevétel a harmadik, ún. Nagy-Galata-kommentárjából (1531): „Ha Pál nem állt volna ellen Péternek, a zsidók és pogányok közül minden hivő arra kényszerült volna, hogy a zsidóság csatlakozzék és elvesszen. És ezt a veszélyt Péter idézte fel képmutatásával." (WA 40. I. 198.) Az antiokhiai eset sokat foglalkoztatja századunk írásmagyarázóit is. De igyekeznek felekezeti szempontokon felülemelkedve a résztvevők indítékait, álláspontját és a körülmények egyes részleteit tárgyilagosan tisztázni, azaz a történeti igazságot kideríteni. Mert az eset sok mindent felvillant az első keresztyének életéből, 110