Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez írt levele és Filemonhoz írt levele (Budapest, 1978)

A KOLOSSÉI-LEVÉL MAGYARÁZATA - II. HÁLAADÁS ÉS KÖNYÖRGÉS A GYÜLEKEZETÉRT 1,3-11 - 1. Hálaadás reménységünk bizonyosságáért 1,3—8

mélíjválogatás nélküli szeretetére céloz. (Nem így volt Filippiben: 1,9; 2,1—4). Mivel azonban a címzésben a ,,szentek"-en Istennek Krisztusban hivő egész népét értette, nincs kizárva az sem, hogy a gyülekezetnek a gyülekezet határain is túllépő szeretetére gondol. Lehet, hogy valaki a keresztyén testvér felé irányuló szeretetet a felebaráti szeretet beszűkülésének érzi. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a közös hitben élők is ugyanolyan, ha nem nagyobb, próbára tudják tenni a szeretetünket, mint a hitben nem élők. Ha a kolosséi gyülekezet szeretete le is szűkült talán a belső körre, Pál mindenképpen szélesre tárja a látóhatárt a szeretet előtt, amikor levelébe beilleszti a „házi tábák"-at (3,18—4,1). (5) A szöveg helyes fordításából kiderül, hogy az apostol a hitszeretet-reménység hármasából a reménységet emeli ki, és ezt tekinti az első kettő alapjának, illetve éltető erejének. A reménységnek ez az egyoldalú kiemelése félreérthetetlenül a kolosséi helyzetre utal. Bizonyára a gyülekezetben egyesek a tévtanítók hatása alatt és a jelen világ, a természet általuk felismerni vélt törvényszerűségeire tekintve, kételkedni kezdtek abban, hogy Krisztus a nekik adott Ígéreteket be tudja váltani. Ez vezethetett oda, hogy krisztushitük megcsonkult, és a világ ártó szándékainak kivédése lett legfőbb tennivalójukká a felebaráti szeretet helyett. Ezért kerül olyan nagy hangsúly a levélben a reménységre. Míg IKor 13,7-ben a szeretet az, amely „mindent remél", és Gal 5,6-ban a hit az, „amely a szeretet által hatékony", addig Kol 1,5-ben a reménység az, amely által hite van a gyülekezetnek Jézus Krisztusban, és van szeretete minden „szent" iránt. Mert „a reménység teszi őket képessé arra, hogy szilárdan megálljanak a hitben, és szeretetet tanúsítsanak minden keresztyén testvér iránt" (Lohse). A reménység tartóerejére tehát feltétlenül szükségük van, s most éppen ez a pillér roskadozik. Ne értsük félre: nem a reménységük foszlott semmivé, hanem ők vesztették el szemük elől (1,23!). Mert a Krisztus által nekünk nyújtott reménység nem ingatag, bizonytalan valami. Ezt próbálja megértetni Pál olvasóival a reménység fogalmának módosításával. Míg a reménység általában azt a nyitottságot jelenti, amellyel Istennek a jövőre vonatkozó ígéretei felé fordulunk, most Pál, Rm 8,24-hez hasonlóan, azt nevezi reménységnek, amiről Isten ígéretei szólnak. Ezt a reménységet, illetve a reménységünk tárgyát 1,27-ben írja majd pontosabban körül. Most a hangsúly arra kerül, hogy ez a reménység nem álmodozásaink tárgya, 48