Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez írt levele és Filemonhoz írt levele (Budapest, 1978)

A KOLOSSÉI-LEVÉL MAGYARÁZATA - I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1,1-2

I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1, 1-2 A levélforma Pál apostol számára nem irodalmi ürügy (1.: Mikes Kelemen levelei) teológiai gondolatainak rögzítésére. Valóságos levelet küld, valóban élt keresztyénekhez, valóságos kísértésekkel harcolva. Nem tekintett írás közben fél szemével az eljövendő keresztyén gyülekezetekre sem, s ezért nem is lehetett tekintettel igényeikre sem. Teljes lényével kora gyülekezetei felé fordult, s nekik szeretett volna segítséget nyújtani. Nem várhatjuk el tehát Páltól, hogy az egész keresztyén tanítást nyújtsa át nekünk. Minden esetben a gyülekezet helyzete szabta meg, hogy az evangélium igazságának melyik oldalát állítsa előtérbe. így a levél üzenete akkor fog megszólalni számunkra, ha mi is azokhoz a húrokhoz érünk, amelyeket Pál a kolosséi gyülekezet szívében megpendített. Ha alázatosan figyelni tudunk arra, hogy miről is van szó a levélben, a Szentírásnak ez az irata is nélkülözhetetlen szólamává lesz a teljes írás együttesének. Pál a levélforma tekintetében követi kora szokásait. Abban a korban minden levél az író, majd a címzett megnevezésével és köszöntéssel kezdődött. A köszöntésben Pál a bővebb keleti mintát követi: A görögöknél szokásos „khairein" (üdv „neked") mellé odakerül az „eiréné" (,,sálóm = béke) is. A levél tartalma után üdvözletek és jókívánság („errószó" = légy egészségben) zárta a levelet. Bár az apostol megtartja az antik levélforma kereteit, céljai érdekében mégis kibővíti azokat. Már a címzésben és a köszöntésben kifejezésre juttatja azt az álláspontját, hogy nem magánemberként ír magánembereknek, hanem Krisztus megbízatásából Krisztus 39